Termálvízzel fűtik a szekszárdi sportcsarnokot ez évtől, az alternatív fűtési rendszer a csarnok mellett, egymilliárd forintos beruházással épülő termálvizes fürdő vizét hasznosítja - közölte az intézmény vezetője az MTI-vel.

Az átadás előtt álló fürdő termálkútjából 32 Celsius fokos vizet termelnek ki, amelyet hőszivattyúval melegítenek fel a szükséges hőfokra, majd használnak fel strandszezonon kívül a sportcsarnok fűtésére - mondta a folyamatban lévő átalakításról Csillag Balázs, a létesítmény igazgatója. Hozzátette: az 1989-ben épült, 2000 négyzetméteres sportcsarnok fenntartása elsősorban a rossz szigetelés miatt gazdaságtalan, a tetőhéjazat alatt például egyáltalán nincs szigetelés. A termálvízzel a gázfűtés évi tízmillió forintos költségének fele megtakarítható - jegyezte meg.

Az intézmény vezetője beszámolt arról is, hogy a szekszárdi önkormányzat 150 millió forintos energiatakarékossági beruházásra nyújtott be pályázatot a Környezet és Energia Operatív Program kiírására; kedvező elbírálás esetén a teljes villamos hálózatot kicserélik, és mintegy száz négyzetméteren 50 kilowattóra teljesítményű napelemeket helyeznek el az épületen; a rekonstrukcióval a becsült megtakarítás évente megközelíti a hárommillió forintot.

Forrás: MTI

Bóly, Szentlőrinc, Szekszárd... vajon a mi városunk mikor lép az energia megtakarítás ezen formájának útjára? Vagy nincs a környéken termálvíz?

Vagy csak akarat nincs? Esetleg ötlet? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 318 megtekintés

Videó: 52 641 592 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534126

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh