Kőolajat talált Szolnok belterületén a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a közelmúltban, a jelenlegi teszteket követően lehet majd pontosabban megbecsülni, hogy mennyi olajat lehet majd kitermelni innen - közölte a cég hatósági és társadalmi ügyek vezetője az MTI-vel.

Breitner Dániel elmondta, a szolnoki Prizma és Gyökér út környékén levő mintegy egyhektáros területen talált kőolajat a tervek szerint kitermelik.
   
A fúrási célpont kiválasztását szeizmikus mérések előzték meg, ezek alapján bíztak abban, hogy olajat találnak itt - tette hozzá.
   
Hangsúlyozta, a kutatófúrást a legszigorúbb környezet- és egészségvédelmi, valamint munkabiztonsági előírások betartásával kivitelezték, azt a bányafelügyelet a helyszínen ellenőrizte.
   
Arra a kérdésre, hogy a fúrás mennyibe került, annyit mondott: átlagosan, egy kétezer méteres fúrás alapköltsége megközelítőleg kétmillió dollár.
   
Breitner Dániel elmondta, hogy a Magyarországon 2013 óta jelen levő O&GD Central Kft. anyacége, a Sand Hill Petroleum B. V. A kft. budapesti kutatási központtal működik, mintegy 60 munkavállalót foglalkoztat. A cég kutatásokat folytat a Körös, Nádudvar és Újléta kutatási területeken, emellett az Erdélyi-medence öt területére előkutatási engedéllyel rendelkezik. Új koncessziós területei Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta és Ócsa.
   
A társaság legközelebb szerdán kezd kutatófúrást szintén Szolnokon, a Sashalmi és a Törteli út sarkán levő mintegy egyhektáros területen, kőolajtelepek után kutatnak. Sikeres fúrás esetén a kút kiképzése és tesztelése március-áprilisban várható.
   
Kitért arra, hogy tavaly a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen végzett fúrást az O&GD Central Kft., a talált földgáz bekötésre vár. Az elmúlt évben az ország számos más területén is, egyebek között Tiszapüspöki, Álmosd, Konyár környékén mélyítettek fúrásokat, amelyek közül több fúrás sikerrel zárult.
   
A nyilvános cégadatok szerint az O&GD Central Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben 448 millió forint volt, míg 2014-ben nem volt a cégnek értékesítésből származó árbevétele. Mérleg szerinti eredményként a cég 2015-ben 2 milliárd  253 millió forint, míg egy évvel korábban 3 milliárd 323 millió forint veszteséget könyvelt el.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 614 megtekintés

Videó: 52 642 072 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534174

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh