Végre megint elsők vagyunk, valamiben. Nem baj, ha nem jó, de legalább elsők. Elsők a nagyot mondásban, a ci(o)nizmusban, a határtalan pofátlanságban. Ez már szinte művészi szint.

A közszolgálati televízióban 2011.09.15-én fő műsoridőben, nem kevés rendelkezésre álló időben Mesterházy Attila megmondja a tutit, illetve javasolja. Nem másnak, magának a kormánynak. Többek között azt, hogy a kormány vezesse be a magáncsőd intézményét. Pont. Értik? És nem szakadt le sem az ég, sem a mennyezet.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete már három évvel ezelőtt, az akkori MSZP-SZDSZ kormánynak, miniszterelnöknek, köztársasági elnöknek, az ellenzéki Fidesznek, személyesen Orbán Viktornak megküldte azon felhívását, kérelmét, hogy soron kívül tűzzék napirendre a magáncsőd intézményéről szóló tárgyalásokat. Ez idő alatt jó néhány családot, jó néhány életet lehetett volna ezzel megmenteni. De azóta már tudjuk, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Lázár megmondta, Ő tudja. Hiszen valahová csak eltűnt a nemzet vagyona?

Tisztelt Mesterházy úr, amikor kormányon voltak miért nem vezették be a magáncsőd intézményét? Akkor most nem kellene kilincselni, de mit is beszélek én? Kilincselni? Inkább tetszelegni, mint a nép érdekét szolgáló ellenzék. Mesterházy úr, amikor mindezt megtehették volna akkor mással voltak elfoglalva, Sukorókkal, panamákkal. De most emberükre akadtak, jön a Viktor és rács mögé juttatja a kardlapoztató vezírt és lehet, hogy a sleppjét is. Na, ez lesz ám a muri, sok cirkusszal, de annál kevesebb kenyérrel.

Meglátjuk, ha megérjük. Reméljük meg és azt is reméljük, hogy az egyre érettebb és tisztábban látó nemzet majd rács mögé juttatja a fülkeforradalom összes képmutató hazaárulóját is.

Ez már háború, háború a nemzet ellen!

Nem most kezdődött, és nem is most fog véget érni.

Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 367 megtekintés

Videó: 52 663 980 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535634

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh