Újabb konzultációt tartott kedden a nemzetgazdasági miniszter a Hiteltársulás nevű civil kezdeményezés alapító-vezetőjével, a megbeszélésen a civilek ismertették összegyűjtött javaslataikat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A közlemény szerint továbbra is közös munkacsoportban keresi a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Hiteltársulás. A civil kezdeményezés eddig több mint 2.000 javaslatot gyűjtött össze, amelyeket átadtak Matolcsy György miniszternek. Következő lépésként a közös szakmai stáb megvizsgálja a beérkezett ötleteket.

A tájékoztatás szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Hiteltársulásnak továbbra is közösek a céljai: megoldást találni a jövő év végére az 1 millió bajba jutott devizahitellel rendelkező háztartás helyzetére.

Doubravszky György, a Hiteltársulás szervezője az MTI-nek elmondta, sikeres volt a találkozó, amelyen elvi egyetértés született például a Webbank létrehozásáról. A társulás elképzelése szerint ebben a magyar állam 49 százalékos, a civilek, magánemberek pedig 51 százalékos tulajdonnal rendelkeznek majd.

Doubravszky György kifejtette, a találkozón kérte azt is, hogy a kormány vagy a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete alakítson ki egy egységes végtörlesztési nyomtatványt, ami minden bankban egyformává teszi ezt a dokumentumot.

Elmondta, a végtörlesztés bejelentésének végső, december végi dátumát nem szabad módosítani, ám véleménye szerint a végtörlesztésre szabott 60 napos határidőt meg kellene hosszabbítani. Azért, hogy azok is tudjanak vég-törleszteni, akik forinthitelből tennék ezt.

Doubravszky György szervező átadta a miniszternek a civil kezdeményezés által a végtörlesztéssel kapcsolatban összegyűjtött lakossági ötleteket és javaslatokat, valamint bemutatta egy állami-civil fapados bank - Webbank - koncepcióját, amelyhez szintén kérte a kormány támogatását.

Elmondta: a bank létrehozása az állam és az emberek számára is kölcsönösen előnyös megoldás lehetne, amelyhez az első igényfelmérések alapján úgy tűnik, jelentős civil tőkét tudnának szerezni. Közölte, ma még nem látnak ennél jobb megoldást a deviza- és frankhitelesek problémáinak megoldására.

Doubravszky György elmondta, a Webbank ötlete a bankok passzivitása miatt merült fel megoldási lehetőségként a deviza és frankhitelesek problémáinak megoldására. A Webbank.hu kezdeményezéshez első körben egy hét alatt 2.500 magánszemély csatlakozott 11 milliárd megtakarítással, valamint 1.300 vállalkozás további 45 milliárd forintos éves forgalommal.

A Hiteltársulás nonprofit civil szerveződés, amely 2011. október 6-án indult. Célja a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjteni a frank- és devizahitelesek igényeit és kedvező hitelt szerezni a közösség tagjainak.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 462 megtekintés

Videó: 52 653 851 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535145

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh