Több mint tizenegyezer erdei fülesbagoly telel Magyarország mintegy hétszáz pontján, több mint 450 településen - derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) országos felméréséből.

Az MME a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január közepén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás rendkívül sikeres volt, hiszen minden eddiginél több beérkező adatot összesítettek a szervezők - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.   

A felmérésben a lakosság mellett az MME helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, két óvoda, két általános iskola és egy középiskola, összesen több mint 350 fő vett részt. Ennek köszönhetően a számlálás tízéves történetében az idei volt az első, amelyben Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is mutatja, hogy idén 227 olyan településről kaptak információkat, ahonnan az elmúlt legalább három évben egyetlen alkalommal sem.    

Ezeknek a baglyoknak komoly mezőgazdasági értékük is van, hiszen elpusztítják azokat a rágcsálókat, amelyeket nélkülük csak komoly anyagi ráfordítás és a környezetre is káros anyagok felhasználásával lehetne kiiktatni. Egy erdei fülesbagoly átlagosan napi 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállatot fogyaszt el, így a több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva a Magyarországon telelő 11 412 bagoly több mint 2,8 millió rágcsálót pusztít el. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát, amiben a madarak többségét vendégül látó lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van - írják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 359 megtekintés

Videó: 52 656 139 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535272

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh