Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Krisna-völgy: Magyarország legnagyobb ökofalva szombaton várja a látogatókat, hogy bemutassa értékeit, az elmúlt negyedszázadban elért eredményeit.

A Somogyvámos határában található völgyben délelőtt fél tíztől délután öt óráig megtekinthető az arborétum, a Tehénvédelmi Központ, az indiai szentély és a biogazdaság. Az érdeklődők ökrösfogattal utazhatnak, faültetésen vehetnek részt, szórakoztatásukról színpadi műsorokkal is gondoskodnak - áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.

Kiemelték, hogy az eseményen fellép az indiai Manipuri Pungcholum és a Saroja Vaidaynathan Bharatnatyam tánccsoport, a közönség a jóga ősi hagyományába Ankita Sood jógaoktató, valamint a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanárai, diákjai által nyerhetnek bepillantást. "Megtudhatjuk, mennyire kell hajlékonynak lennünk ahhoz, hogy jógázzunk, továbbá hallhatunk arról is, hogy ez a mozgásforma milyen jótékony hatást gyakorol fizikai és mentális egészségünkre" - jegyezték meg.

A szervezők hozzátették, hogy lesz mód a völgyben igen népszerű virágfűzésre, a szentélyben "különösen áldásos" virágajánlást tartanak, amelyhez virágdekor-készítők csatlakoznak.   

Lehet bocit simogatni, a tóparton sétálni, vegán ételeket kóstolni, bekukkantani az ökoiskolába, és beszélni a vendéglátó tanárokkal arról, mennyire lehet boldog egy gyerek az online világban való jelenlét nélkül is - írták. A szervezők utaltak rá: a Krisna-völgy azért jött létre, hogy egy békés atmoszféra megteremtésével fenntartható, környezettudatos gazdálkodással "követhető alternatívát nyújtson a mai rohanó világban".   

Az eseményről bővebb információk a krisnavolgy.hu internetes oldalon olvashatók.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 116 551 megtekintés

Videó: 52 637 043 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533338

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh