Szibéria déli részén, Burjátföldön, ahol annak idején megszületett a hunok birodalma, az UNESCO szerint különleges projektet valósítanak meg. Burjátföld fővárosában, Ulan-Udéban 17 hektárnyi területen újraalkotják a hunok városát, erődítményüket és más építményeiket.

A hunok nyugatra történő vándorlása adta meg a kezdő lökést a IV. században megindult népmozgásnak. A harcias nomád törzsek meghódították az észak-kaukázusi alánokat, sztrogótokat, gótokat, szlávokat. Majd Attila idején a hun birodalom már a Volgától a Rajnáig terjedt. Halála (453) után a birodalom széthullt, a hunok pedig szétszóródtak a Balkánon és az Appennin-félszigeten.

Az egykori hun birodalom legnagyobb városa a történészek szerint a mai burját főváros helyén lehetett. Az itt levő Szuzsa ősi helyet tartják a mai Ulan-Ude „protovárosának” - mondta Oleg Bulutov, a Hun Nemzetközi Alapítvány elnöke.

- A legenda szerint árulás miatt a várost hirtelen támadás érte, és ebben elpusztult. Az ásatások azt mutatják, hogy az emberek nem tudtak elmenekülni. Harcok voltak, sok vér folyt, a várost gyakorlatilag felégették. A település az I-II.században pusztulhatott el, előtte azonban négy-öt századon át létezett.

Azok a hun törzsek, amelyek nem törtek Nyugat felé, hanem a Bajkál partjain maradtak az ide érkező mongolokkal együtt alkotják a burját nép magvát. A burjátok belső neve „hunnu”, ami embereket,népet jelent.

Burjátföldön több mint száz emlék őrzi a hunok kultúráját, számos értékes lelet, fegyver, kerámia, lószerszám utal az egykori életmódra. Maximális hűséggel, tudományos adatokra szeretnénk újjáépíteni a hunok városát, erődítményüket. Ehhez fát és követ, azaz egykori hagyományos anyagokat használnánk - folytatja Oleg Butov.

- A várban elhelyezzük a vezető házát, a különféle műhelyeket,amelyekben látható lesz a fegyvermesterek, a szűcsök, a fazekasok, a lovászok tevékenysége. Mindaz, ami nélkül elképzelhetetlen egy nomád nép élete.

Az erődítményben helyet kapnak a hunok legendás, farkasvadászatra használatos kutyái is. Ezek az ősei a kaukázusi és a közép-ázsiai farkaskutyáknak, amelyek elterjedése egybeesik a hunok nyugati irányú mozgásával.

A hunok városának építését nem csak Oroszország finanszírozza. Aktív támogatást nyújt az UNESCO és más nemzetközi szervezetek is, egyebek között a világ ősi városainak társulata.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 066 099 megtekintés

Videó: 48 289 782 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919787

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh