A nyolchetes kölyök kutyák egy új feladat megoldását az emberektől és felnőtt fajtársaiktól egyaránt képesek megtanulni - mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói.

Az egyetem csütörtöki közleménye szerint a kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.   

"Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak" - idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét. A kutatás - amelyről a Scientific Reports folyóiratban jelent meg tanulmány - azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében.

A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat - fejtette ki Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője.   

Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó - érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezetője. Mint mondta, a kutatás rámutat arra, hogy az lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni. Ezután csak bátorítani kell őket. Ez alól persze a szobatisztaság kérdése kivételt képezhet - teszi hozzá a kutató.

Forrás: MTI

Fotók: Sárosi Zoltán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 671 megtekintés

Videó: 52 642 141 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534176

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh