Végleges a szeptember 3-9 között városunkban második alkalommal kínált filmalkotások sorrendje. A Hét Domb Filmfesztivál  a magyarországi és a határon túli profi és amatőr filmesek alkotásainak versenyeztetésére létrehozott rendezvény.

A május 31-én lezárult nevezési határidőig hét kategóriában számtalan profi és amatőr filmes jelezte részvételi szándékát. Az előzsűrizés után is a hét minden napjára bőven jut széles érdeklődésre igényt tartó, változatos műalkotás. Az előválogatáson átjutott filmekből a jelzett időpontokban ingyenes filmvetítések lesznek a Színház- és Hangversenyteremben a nagyközönség számára.

A verseny döntős filmjei mellett vetítésre kerülnek döntőbe nem jutott alkotások is, és Komlón élő alkotók díjnyertes filmjeit is láthatják a látogatók. Vetítések minden nap 9.00-21.00 óráig tekinthetők meg INGYENESEN!

Minden nap este 19.00 órától a versenyre nevezett nagyjátékfilmek lesznek levetítve: hétfőn A hetedik alabárdos, kedden a Parázs a szívnek, szerdán A sátán fattya, csütörtökön a Megszállottak, pénteken a Brazilok, szombaton pedig a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve díjat nyert Testről és lélekről című filmet láthatja a közönség.

Pénteken 17.00 órától kerül vetítésre a zsűritag Koltai Róbert főszereplésével és rendezésében készült Szamba című filmszatíra, melyről a film után közönségtalálkozón személyesen beszél a művész úr.

A Filmalap által 2018-ban felújított Sose halunk meg című filmet szombaton 17.10-kor vetítik le a II. Hét Domb Filmfesztiválon. A vetítés után a rendező Koltai Róbert ismét közönségtalálkozó keretében beszél filmjéről, amelynek kapcsán októberben Los Angelesbe utazik, ahol ugyancsak bemutatják a felújított filmet az amerikai nagyközönségnek.

A nívós eseményt a zsűri elnöke, Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Oscar-díjas rendező neve fémjelzi. A zsűri tagjai Koltai Róbert - Magyarország Érdemes Művésze, rendező és Halmy György - dokumentumfilm rendező.

A Fesztiváligazgató Magyar Ferenc és munkatársai szeretettel várnak minden érdeklődőt a filmvetítésekre, valamint a Hét Domb Filmfesztivál díjátadójára 2018. szeptember 8-án (szombaton) 14.00 órakor a Komlói Színház- és Hangversenyterembe.

A Filmfesztivál ideje alatt kísérőprogramok is várják az érdeklődőket.

A Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét elhozza animációs interaktív kiállítását és foglalkozását. A Filmfesztivál ideje alatt szeretettel várnak minden érdeklődőt korra és nemre való tekintet nélkül.

A Magyar Honvédség szerdán 10.00-13.00 óráig „Gyermekszemmel a Magyar Honvédség” programmal várja a gyerekeket. Csütörtökön 14.00-19.00 óráig pedig „Betekintés a Magyar Honvédség életébe” program keretében katonatoborzást tartanak a színház előtti területen.

Kedden 10.00-12.00 óráig a Komlói Mini ZOO állatokkal kitelepül a színház előtti térre, ahova várnak minden állatbarátot.

A Filmfesztivál ideje alatt a Közösségek Háza galériájában Mánfai György pécsi fotóművész kiállítása tekinthető meg.

Az egész hetet átfogó, részletes programmal az alábbi linken ismerkedhetnek: II. Hét Domb Filmfesztivál részletes programja

 

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 003 megtekintés

Videó: 52 649 152 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534489

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh