Különleges zenei csemegékkel, kiállításokkal, gasztrokulturális eseményekkel, gyermek-és közösségi programokkal, ökogazdálkodási bemutatókkal, vadász nappal, híd koncerttel várja látogatóit az ország első karbonmentes találkozója, az immár 3. alkalommal megrendezett Bőköz – Ormánság Fesztivál.

A négy Dél-baranyai falu: Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi és az Ős-Dráva Látogatóközpont sok szeretettel várnak minden érdeklődőt augusztus 24-én (pénteken), a fesztivál nyitónapján!

A Bőköz Fesztivál négy ormánsági kistelepülés, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága ŐsDráva Látogatóközpontjának összművészeti rendezvénye, amely a falvak egyedi arculatára, jellegzetes hagyományaira, értékeire, a helyi aktivitásokra és az ökoturizmusra, valamint a fesztiválra meghívott művészek, művészcsoportok kreativitására épül. A rendezvény 27 helyszínen 60 programot kínál, melyeket 200 közreműködő valósít meg.

A minőségi, különleges fesztivált hagyományteremtő céllal először 2016-ban rendezték meg Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében. Az eseménysorozat elsősorban azt szeretné bizonyítani, hogy minőségi fesztiválnak is van helye, létjogosultsága egy, a fővárostól közel 280 km-re lévő határ menti mikrorégióban, a Bőközben.

Idén a Bőköz részeként - azzal együttműködve és megszokott arculatát megtartva - jelenik meg a Kincses Baranya Fesztivál. A Baranya megyei Önkormányzat már harmadszor rendezi meg a népszerű találkozót, mely a Baranya Megyei Értéktárban összegyűjtött kulturális, történelmi, gasztronómiai különlegességeket mutatja be az érdeklődőknek.
 
A fesztivál nyitónapján köszöntőt mond Márta István, a fesztivál igazgatója. Az ünnepélyes megnyitó vendégei lesznek:

Nagy István agrárminiszter, díszvendég
Kásler Miklós, az EMMI minisztere
Madaras Zoltán, a Baranya Megye Közgyűlés Elnöke
Dr. Hoppál Péter, fővédnök/országgyűlési képviselő
Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója
Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója
a települések polgármesterei
Szirtes Edina Mókus, hegedűművész
Kovács Zalán, tubaművész
Csernik Szende, mesemondó
Péreli Zsuzsa, textilművész
Szurdi Éva, keramikus
Szatyor Győző, képzőművész
Tolcsvay László, zeneszerző
Szőke András, filmrendező
Talamba Ütőegyüttes
Csík Zenekar és mások…

A részletes program megtekinthető: bokozfesztival.hu
 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 793 megtekintés

Videó: 52 643 823 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534275

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh