Hatszáz kilométerrel a cél előtt adta fel álmát Szinyákovics Béla. Célja, hogy eljut Európa legnyugatibb pontjára a Szikla-fokra, most meghiúsult.

Összesen 4600 kilométert tett meg elképesztő vállalkozása során embert próbáló hegyi falvak, meredek emelkedők érintésével a nyugdíjas sportoló. A hazatérést kudarcként élte meg, de jövőre ismét megpróbálja felülmúlni önmagát.

A nagy utazásról elmondta, sok helyen szinte hatszáz kilométeren keresztül nincsen árnyék, az egész napos negyven fok körüli hőmérséklet a kősivatagban még többnek tűnik. A forróság nemcsak az utazót, de járgányát is próbára tette.

Míg más időjárási körülmények között nyolcezer kilométert is letekert egy garnitúra gumival, most egymás utáni defektek keserítették útját. A málló, javíthatatlan, több helyen lyukas kerekek kikészítették a sportoló idegeit. Fiatal spanyol fiúk ajánlották fel segítségüket és komplett bicikli kerekeiket Bélának.

Madridba már teljesítőképességének határán érkezett meg. Éppen a szemétszállítók sztrájkja zajlott, tömeges katonai és rendőri jelenlét volt a városban. Béla egész éjszaka nézelődött, hajnal felé sátrat akart verni a spanyol képtár parkjában. Éppen elővette a holmiját, mikor bekapcsolt az automata öntözőrendszer. A nyugdíjas összes holmija pillanatok alatt vizes lett. Mint mondja, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Kimerülve sírdogált egy padon, mikor eldöntötte, hogy visszafordul.

Barcelonából végig két keréken tette meg a hazavezető utat. Fizikálisan kimondottan jó állapotban volt ekkor. Elgondolkodott a kudarcon és rájött, hogy ha meg akarja csinálni a nagy utazást, sokkal könnyebb felszereléssel kell indulnia. Ötvenöt kilós csomagját harminc kilóra kell redukálni, a négy kilós sátor helyett kapható modernebb változat és extrém gumival kell felszerelnie járgányát.

A kerékpáros nem adta fel álmait: levonta a tanulságot és jövőre ismét nyeregbe száll, hogy meghódítsa a legnyugatibb fokot.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 160 megtekintés

Videó: 52 645 909 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534356

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh