Célegyenesbe érkezett a II. Hét Domb Filmfesztivál. A nézők személyesen találkozhatnak a filmfesztiválra érkezett filmek alkotóival és a zsűri tagjaival.

Péntektől a Hét Domb Filmfesztivál vendége lesz Enyedi Ildikó. Szombaton 19.00 órai kezdettel kerül vetítésre a Testről és lélekről című filmje, mely berlini Arany Medve-díjas, Oscar-díjra jelölt alkotás.  A művésznővel a film előtti percekben személyesen is lehet találkozni.

Enyedi Ildikó Balázs Béla díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el. Szerepelt Cannes-ban, Velencében, Locarnoban és más meghatározó fesztiválokon. A Testről és lélekről című film forgatókönyve alig néhány hét alatt készült el, alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette.

Ugyancsak közönségtalálkozó keretein belül találkozhatunk Koltai Róbert filmrendezővel, a zsűri tagjával. Szeptember 7-én a 17.00 órakor kezdődő Szamba, 8-án pedig a 17.10-kor kezdődő Sose halunk meg című filmjei után beszélgethetünk a Jászai Mari-díjas színművésszel, Magyarország Érdemes Művészével.

Az idei fesztivált a komlóiak már ismerősként üdvözölték. Népszerűek a változatos témájú filmek, több korosztály is naponta látogatja az eseményt, amin már teltházas filmvetítés is volt a héten.

Szombaton 14.00 órakor lesz a II. Hét Domb Filmfesztivál ünnepélyes díjátadó ünnepsége, amire mindenkit szeretettel várunk!

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 312 638 megtekintés

Videó: 51 190 354 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326613

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh