Elindította elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszerét Pécsen is a Blinkee.city Kft., a szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy hazai vállalkozással együttműködésben - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztetnek: a magyar startup 2018-ban 50 járművel indította robogómegosztó szolgáltatását Budapesten, népszerűségét mutatja, hogy a fővárosban azóta jelentős zóna- és flottabővítésre volt szükség.   

Őri László (Fidesz-KDNP) pécsi alpolgármester a közlemény szerint a rendszer pénteki pécsi bemutatóján hangsúlyozta: a blinkee.city és a napokban indult e-közbringa rendszer is olyan projekt, amely egybeesik a város elképzeléseivel, hogy Pécs 2022-ben Európa Zöld Fővárosa lehessen.    

A pécsi rendszerbe kezdetben 20 robogót állítanak be. A 3,1 kilowatt teljesítményű, 60-70 kilométer megtételére alkalmas robogókat olyan 16 éven felüliek vezethetik, akik rendelkeznek 6 hónapnál régebbi jogosítvánnyal, és használják a robogók felszereltségéhez tartozó bukósisakokat.    

A blinkee.city állomás nélküli elektromosrobogó-megosztó rendszer 2017-ben indult el Lengyelországban, 2018-ban már további három országban vezették be, köztük Magyarországon.     

Az MTI érdeklődésére az E.ON közölte: a budapesti rendszer sikere meghaladta előzetes elképzeléseiket; naponta átlagosan egy robogót 7 alkalommal bérelnek ki, jelenleg már 150 robogó szolgál a budapesti flottában.     

Pécs esetében azt remélik, hogy már a kezdetekben napi 3-4 bérlés jut egy robogóra. Várakozásaik szerint átlagosan 15-20 percre bérlik majd ki az emberek a járműveket.     

Az E.ON tájékoztatása szerint egy éven belül két további magyarországi városban szeretnének terjeszkedni a robogókkal, két év múlva pedig összesen öt városban működtetnék a szolgáltatást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 457 632 megtekintés

Videó: 51 277 620 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7347093

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh