A New York-i Rensselaer Politechnikai Intézet tudósai végtelenül érdekes eredményekre jutottak a robotika újabb útvesztőiben. Robotjuk átment a klasszikus A Király Bölcs Emberei teszten.

A teszt a következőképpen néz ki:

“A Király összehívta három legbölcsebb emberét az országában, hogy eldöntse, ki legyen a következő tanácsadója. Mindhármuk fejére kalapot helyeztetett, úgy, hogy a résztvevők egymás kalapját láthassák, sajátjukat viszont nem. Mindegyik kalap vagy fehér vagy kék volt. A király szavát adta, hogy legalább egyikük kék kalapot kapott, tehát előfordulhat, hogy egy, kettő vagy három kék kalap van, az, hogy nulla viszont nem. A király azt is elmondta, hogy a teszt mindenki számára igazságos lesz. A bölcs embereknek pedig elmondta, hogy tilos egymással beszélniük. Végül pedig kijelentette, hogy az lesz közülük az új tanácsadó, aki elsőként feláll és kimondja kalapja színét.”

Bár a robotok először nem tudtak válaszolni, mikor mindegyikük kimondta, hogy “nem tudom”, a kísérlet főszereplője így folytatta: “bocsánat, most már tudom.” Ezáltal felismerve saját létezését.

A kísérlet vezetői elmondták, hogy természetesen tudják: az egyszerű teszt elvégzése még nagyon messze van a mesterséges intelligencia öntudatra ébredésétől, de a vizsgálatban megvalósult tulajdonságok még jól jöhetnek az emberiség számára és a szimulálásában már egészen jók.

Továbbá akár filozófiai kérdéseket is megoldhatnak a közeljövőben robotok, amik esetleg túlmutatnak az emberek gondolkodásán.

Forrás: globoport.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 299 megtekintés

Videó: 52 647 410 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534431

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh