Jövő kedden kezdődik a 12. Ördögkatlan fesztivál, amelynek öt napja alatt 650 programot kínálnak az érdeklődőknek - közölték a szervezők pénteki pécsi sajtótájékoztatójukon.

A fesztiválon egyebek mellett színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi rendezvényekkel, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.

Mint azt Kiss Mónika, a mintegy 200 millió forintból megvalósuló rendezvény egyik főszervezője elmondta, reményeik szerint idén minden eddiginél több, 80-100 ezer embert vesz részt a Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megvalósuló programokon. Az újdonságokról szólva kiemelte, hogy idén öt külföldi zenekar is érkezik, emellett új játszóhelyszínek bekapcsolódása lehetőséget nyújt arra, hogy bizonyos produkciókból három-négy előadást is hirdetnek.   

Bérczes László, a fesztivál másik főszervezője azt emelte ki, hogy az összművészeti rendezvény minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart. Mint mondta, a rendezvényen idén kiemelten megemlékeznek a tíz esztendeje meghalt Cseh Tamásról, akinek emlékszobájában rendszeresen lesznek programok archív hangfelvételekkel, emlékkoncerttel, beszélgetésekkel.   

A koncertek között lesznek komolyzenei előadások is, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható majd. Az irodalmi estek mellett workshopok és képzőművészeti események is helyet kaptak a programban. Az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek.   

A rendezvény programja az ordogkatlan.hu honlapon érhető el.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 430 megtekintés

Videó: 52 651 564 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534871

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh