Mi köze az ezüstnek a zenéhez? A mindig újdonsággal előálló kiváló pécsi zenekar megmutatja.

Kuriózumok, titkok és csemegék fémjelzik a következő évad műsorát. A kiváló szólisták a saját, személyes hangjukhoz illő mesterműveket játszanak, a karmesterek és muzsikusok e concertókat a középpontba állítva teremtik meg az estek izzó feszültségét, feloldó katarzisát és megnyugtató harmóniáját. Ősszel magyar vendégművészek, tavasszal a nemzetközi zenei élet rangos alakjai jönnek Pécsre.

Az ezüstcsillanás a Pallas nagy lexikona szerint akkor jön létre, amikor az ezüst tartalmú ólmot megolvasztják, hogy a tiszta ezüstöt kinyerjék belőle: „midőn az ólomnak legutolsó nyoma is oxidálódik, és a fémfelületről elvonul, szivárványszíneket játszva csillan fel a tiszta ezüst fényes felülete a csillanás pillanatában. E jelenség annak jele, hogy az ólom elűzése be van végezve. Ekkor a tüzelést és fújtatást meg kell szüntetni, mert ezentül már az ezüst párologna el.”

A 2021-ben 210 éves Pannon Filharmonikusok az ezüst csillanásának pillanatához hasonlóan a 2020/2021-es évad koncertjein a szimfonikus zenének azt a formáját kívánja megmutatni, amely a zeneszerző szándéka és a muzsikusok tehetsége szerint az elérhető legtisztább eszencia. A mindenkit elgondolkodtató koronavírus kapcsán az együttes a magyar szólistákra, és a magyar zeneszerzőkre, a saját értékeink védelmére és tiszteletére kívánja a hazai közönség figyelmét felhívni: a Bartók Béla születésnapján Eötvös Péterrel adott hangversenyt fohásznak szánja a magyar közönséghez a nemzetközi zenei életben ünnepelt Bartók és a kortárs magyar zene hazai elismeréséért.

Az ősz a legkiválóbb magyar zongoraművészek bemutatkozását hozza el. Az évad első két koncertjén Balog József zongoraművész Gilbert Varga és Bogányi Tibor vezényletével is fellép, két teljesen eltérő karakterű zongoraversennyel, de hallhatjuk Ránki Dezsőt, Frankl Pétert, Bogányi Gergelyt is. De nem csak a zongoráé a főszerep. Baráti Kristóf hegedűjátékát világpremier bemutatásában élvezhetjük, és az ősz olyan kiváló szólisták bemutatkozását is rejti, mint a barokk repertoár legkiválóbb énekese, Baráth Emőke.

A bérletes sorozatok tavaszi koncertjein a legváltozatosabb hangszereken játszó szólisták egy-egy mesteri művét hallhatjuk: Martin Grubinger ütőhangszereken, Song-Won Yang gordonkán, Berger Márta oboán, Elina Vähälä hegedűn kápráztatja el a közönséget, a zongoraművészek parádéját Nelson Goerner és Klara Min zárja. A sorozatokban pécsi művészeknek is tapsolhatunk: Murin Jaroszlav brácsaművész, Megyesi Schwartz Lúcia operaénekes és Boros Mihály zongoraművész is fellép a Pannon Filharmonikusok hangversenyein.

Az évad műsorában megtaláljuk a Beethoven év tiszteletére a nagyszerű zeneszerző versenyműveit, de Richard Strauss rendkívül grandiózus Alpesi szimfóniáját, az Oscar-díjat elnyert filmzeneként bemutatkozó Corigliano Vörös hegedűversenyt, és a legkiválóbb Bartók, Chopin, Brahms, zongoraversenyeket.

A hangversenyek humorral és hősiességgel telített műsorai között felfedezhetjük a karmesterek személyes kötődéseit is: Gilbert Varga koncertjén az ideálissá tisztult zenéket Haydn, Bartók és Schubert szerzeményeiben, Bogányi Tibor Bruckner sorozatának következő állomását, a zenekar egykori művészeti vezetőjének, a brit Howard Williamsnek pedig a brexit felett érzett szomorúságát kifejező Benjamin Britten misét. Az évad egyházzenei sorozatában Mozart Requiemje és c-moll miséje is hallható lesz.

A koronavírus miatt elhallgató zenekar nyáron szabadtéri koncerteken lesz hallható, ősztől pedig a hagyományos bérletes sorozatain várja a közönségét, azonos áron.

A bérletek online is megújíthatók a zenekar pfz.hu/berletujitas oldalán. Új bérletek a jegymester.hu oldalon válthatóak. A személyes vásárláshoz a Kodály Központ jegypénztárába a kodalykozpontjegyiroda.hu oldalon kell időpontra regisztrálni.

Az aktualitásokkal kapcsolatban, illetve korábbi koncertek videóinak, zenei részleteinek meghallgatása érdekében kérjük, hogy keresse fel online oldalainkat:

- a zenekar honlapját: pfz.hu
- a zenekar Facebook oldalát: facebook.com/Pannon.Filharmonikusok
- a zenekar youtube csatornáját: youtube.com/user/pannonphilharmonic

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 730 658 megtekintés

Videó: 48 938 281 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029483

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh