Madarász- és ízeltlábú-bemutatóval, s egyebek mellett relikviák kiállításával ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Állatkert augusztus 20-án és 21-én.

A rendezvényen lesznek játékos foglalkozások és lovaglás is, az első napon a 10 órai nyitásra érkezőket születésnapi tortával fogadjuk - írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott szerdai tájékoztatójában, hozzátéve: ekkor kerül sor Sinkó András Őzek című zöldmázas pirogránit szobrának átadására, amely 54 éven át díszítette az állatkert bejáratát.  

Kitértek rá, az elmúlt évtizedek állatkerttel kapcsolatos fotóiból, sajtóanyagaiból, relikviákból álló kiállításhoz várják vendégeik, továbbá a mecsekoldali létesítmény egykori építésében közreműködő helyiek tárgyait, történeteit, régi képeit. Arra kérik őket, a bemutatásra szánt emlékeiket adják le az állatkert pénztárában, illetve küldjék el az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.  

Emlékeztettek arra, hogy a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium 1960. augusztus 19-én Mecseki Állat- és Növénypark néven nyílt meg "a közösség erejéből és munkájának" köszönhetően, benne kezdetben a hazai élővilágot képviselő fajok leltek otthonra.  

A 2016-ra 1,8 milliárd forintból megújult és immár mintegy 300 állatfaj 1500 példányát bemutató, önkormányzati fenntartású, állatkert egyre népszerűbb, tavaly 150 ezer látogatót fogadott.  

A 4,5 hektáron elterülő létesítmény idén tavasszal azonban nehéz helyzetbe került: a koronavírus-járvány miatt két hónapon át nem nyithatott ki, s így a működése szempontjából jelentős bevételektől esett el. Megsegítésére Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője áprilisban adománygyűjtést indított.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 152 323 megtekintés

Videó: 52 668 327 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535922

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh