Gilbert Varga a Zene világnapján, október 1-jén vehette át magyar állampolgárságáról szóló dokumentumait Pécs város polgármesterétől, Péterffy Attilától.

A Pannon Filharmonikusokhoz 2019 januárjában szerződött, rangos nemzetközi karriert magáénak tudható karmester a két évvel ezelőtti, akkor még angol nyelven tartott sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Külföldön születtem, és első alkalommal vállalok tisztséget Magyarországon a pécsi Pannon Filharmonikusoknál, a csodálatos Kodály Központban. Bízom benne, hogy nemsokára egy hasonló rendezvényen a névtáblámon nem Gilbert Varga szerepel majd, hanem Varga Gilbert.”

A 2020 őszi évadnyitó sajtótájékoztatón már magyarul beszélő karmester a magyar zenekultúra építésében jelentős szerepet vállal azzal, hogy Bogányi Tiborral közösen a Pannon Filharmonikusokat a sok éve megkezdett fejlődési pályán tartja.

A Pannon Filharmonikusok vezető karmestere a legendás, 1948-ban külföldre emigrált hegedűművész, Varga Tibor fiaként Londonban született. A világ számos jelentős zenekarával koncertezett, többek között vezényelte a Philadelphiai Zenekart, a DSO Berlin, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarát, az Orchestre de Paris-t, az Oslói Filharmonikusokat, a Sydney Szimfonikus Zenekart, a 2016/2017-es évadban pedig debütált a Cincinnati Szimfonikusoknál, valamint visszatért a Királyi Liverpooli Filharmonikus Zenekarhoz és a Macao Zenekarhoz.

2013 májusától 2018 végéig Varga a Tajpeji Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. 2019. január 1-jétől a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterévé nevezték ki, mely pozíciót Bogányi Tiborral közösen tölti be. Pályafutásának korai szakaszában kamarazenekarokkal való együttműködésre összpontosított, különösen a Tibor Varga Kamarazenekarra, mielőtt rövid időn belül szimfonikus karmesteri hírnévre tett szert. Vezető karmesteri pozíciót töltött be a Hofer Symphonikernél (1980-1985), szintén vezető karmesterként dolgozott a Philharmonia Hungaricanál Marlban, (1985-1990) Yehudi Menuhinnel vezényelve debütáló turnéjukat Magyarországon.

Állandó vendégkarmesterként dolgozott a Stuttgarti Kamarazenekarnál (1991-1995) és első vendégkarmester volt a Malmö Szimfonikusoknál (1997-2000). 1997-ben a Baszk Nemzeti Szimfonikus Zenekar zenei igazgatója lett, tíz évadon keresztül vezette az együttest, beleértve turnéikat az Egyesült Királyságban, Németországban, Spanyolországban és Dél-Amerikában.

Varga Gilbert a koronavírus idején franciaországi otthonában online tartott a zenekar muzsikusainak kurzusokat, melynek köszönhetően az egyéni munka és gyakorlás módszertanát fejlesztette.

A karmester vezényletével az együttes október 1-jén Pécsett a Kodály Központban és október 2-án Budapesten a Müpában hallható.

Forrás: Pannon Filharmonikusok

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 110 megtekintés

Videó: 52 656 778 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535292

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh