http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/13447-mint-a-gyermek-a-karacsonyi-ajandekat-mi-most-egy-evig-varjuk-ezt-a-csodalatos-munkat#sigProIdc664ac6a30
A Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház hagyományteremtő céllal állítja színpadra a Kodály Központban a nagy klasszikust, A diótörőt. Most már egészen bizonyos, hogy csak 2021-ben.
Az együttműködést szerződéssel megpecsételő koprodukciós partnerek a hatályban lévő rendeletek alapján mérlegelték azt, hogy egy ilyen volumenű, régiós, vagy akár országos érdeklődésre számot tartó, magas minőségű produkciót jelen helyzetben útjára engedhetik-e.
A november 15-i díszletállító próbán készült felvételekkel üzenik a közönségnek, hogy ha minden körülmény engedi, egy esztendő múlva egy igazi családi, karácsonyi varázslat részesei lehetnek Pécsett!
Egy ilyen komplex előadás előkészítése, amelyben szimfonikus zenekar, táncművészek, bábszínész, gyermekszereplők és táncos növendékek is szerepelnek, még járványmentes időszakban is komoly kihívás, szakmai egyeztetések, szigorú rendszerbe rendezett próbák sora kíséri – nyilatkozták az együttműködő partnerek. Jelen kialakult helyzetben tervezhetetlenné vált a sokszereplős előadás előkészítése, így kezdeményezték az idei év decemberére kitűzött előadások áthelyezését a 2021-es év karácsonyát megelőző időszakra.
A Pécsi Balett táncművészei jelenleg csak klasszikus gyakorlatokat, valamint kontaktus nélkül megvalósítható fizikai karbantartást szolgáló feladatokat végezhetnek 10 fős csoportokban. A rendelkezésre álló balett-terem mérete sem teszi lehetővé azt, hogy a járványügyi protokollt, akár csak a távolságtartást betartva, biztonságosan próbálhassanak gyermekekkel, növendékekkel egy ilyen nagy létszámú produkciót. Természetesen amennyiben december 11-től visszaállna a munkamenet a megszokott rendjébe, akkor sem lenne elegendő a maradék időszak a látványos, mozgalmas produkció maradéktalan előkészítésére.
A Pannon Filharmonikusok szintén arról adott tájékoztatást, hogy a döntés meghozatalában a szakmai feltételek mérlegelésén túl az egyik legfontosabb szempontja a muzsikusok egészségének védelme volt. Elképzelhetetlen jelen időszakban az, hogy a klasszikus előadások felépítését követve ennyi zenész egy félig a színpad takarásában lévő, majdhogynem zárt térnek minősülő zenekari árokban dolgozzon folyamatosan, még ha maszkban is. A megváltott jegyeket a Kodály Központ jegypénztárában visszaváltják.
Mire számíthat a közönség jövőre? Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő című remekműve a világ balett színpadjainak állandó és megunhatatlan darabja, reményeik szerint nem csak Pécs, hanem a régió, az ide érkező vendégek közkedvelt karácsonyt megelőző családi programja lesz. A mű szimbólumrendszere minden korszak gyermekei számára érzékletes módon jeleníti meg azt, hogy a gyermeki fantázia szabadon szárnyaló, színes és kalandos.
Ezt az alkotók a produkció címével is hangsúlyozzák: A diótörő – karácsonyi varázslat, Zene, tánc és mese egy estén. Az előadást még izgalmasabbá teszi, hogy a Bóbita Bábszínház művésze néha narrátorként, néha pedig az előadás tevőleges résztvevőjeként lesz jelen a produkcióban. A kezében lévő Diótörő bábbal segíti a nézőket.
A produkció alkotógárdájának tagjait röviden ismertették a közönséggel, azonban jövőre tervezik a résztvevő művészek, a produkció kulisszatitkainak bemutatását, többek között kisfilmek segítségével is.
Az előadás rendezője Böhm György, Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas dramaturg-rendező, alkotótársa Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas koreográfus, a díszlettervező Michac Gábor, a jelmeztervező Rományi Nóra, a koreográfus asszisztense Kovács Zsuzsanna. Közreműködik a Pécsi Balett, Czéh Dániel bábszínész, a Pannon Filharmonikusok, vezényel Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere.
A produkció a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és Bóbita Bábszínház koprodukciójában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a tervek szerint tehát 2021 decemberében.
Forrás: Pannon Filharmonikusok