Felcsendül a Carmina Burana, filmzenéket hallhat a közönség és Olga Kern világhírű zongoraművész is fellép a szeptember 9. és 12. között zajló pécsi Zeneszüret fesztiválon - közöltek a szervezők.

A hagyományos, őszi klasszikus zenei fesztivál pécsi sajtótájékoztatóján Szamosi Szabolcs orgonaművész, a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. (Filharmónia) ügyvezetője elmondta: az idén tízéves, 11. alkalommal jelentkező esemény legfontosabb hivatása idén is kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét, közel hozni az emberekhez.   

A Pécsi Egyházmegyével társszervezésben megvalósuló Zeneszüreten a pécsi székesegyház előtti Dóm téren és a Kodály Központban felcsendülő hangversenyek mellett idén szabadtéri filmvetítés, családi nap, gyerekprogramok és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló térzenék színesítik az eseménysort.   

Szamosi Szabolcs elmondta: a programok már egy nappal az esemény előtt elkezdődnek, ugyanis szeptember 8-án Pécs több helyszínén is tartanak flashmobokat. A Király utcában, a Színház téren és a Jókai téren járók akár utcai zongorákon is kipróbálhatják zenetudásukat.   

Az első hangversenyt szeptember 9-én tartják: ekkor Carl Orff világhírű Carmina Buranáját hallhatja a publikum a Magyar Állami Operaház zenekarának és énekkarának tolmácsolásában a Dóm téren. A nap folyamán pécsi és Pécsről származó gyermek és felnőtt művészek közös koncertjét tekinthetik meg, este a Magyar Állami Operaház művészei opera- és operettslágerekkel szórakoztatják a nézőket az esti koncertre hangolódva.   

Népszerű filmjelenetek elevenednek meg a Szent István Filharmonikusok előadásában, Feke Pál közreműködésével szeptember 10-én. A közönség meghallgathatja az Oroszlánkirály, a Batman, a Jurassic Park, az E.T., a Star Wars, valamint a Szépség és a szörnyeteg dallamait is. Ezen a napon moldvai táncház, cirkuszi felvonulás, balett improvizáció és Játszótér-koncertek lesznek a városban.   

Olga Kern világhírű zongoraművész koncertjét szeptember 11-én, szombaton este hallgathatja meg a közönség a Kodály Központban. A művésznő a Concerto Budapesttel és Keller András vezényletével többek között Rachmaninov közkedvelt 2. zongoraversenyét adja elő. Szamosi Szabolcs Olga Kernt a világ legjobb Rachmaninov-előadójának nevezte.   

Napközben interaktív meglepetésjátékokkal, ringatóval, zeneovival, táncházzal, bábszínházzal, mesefilmzenékkel és fúvószenekari fesztivállal várják a kicsiket és nagyokat családi nap keretében a Zsolnay-negyedben.   

A rendezvény zárónapján Kéméndi Tamás harmonikaművész, Gráf Vivien, Györfi Anna és Kusnyér Anna énekművészek, valamint a Voisingers lesz hallható a pécsi Széchenyi téren, de klasszikus szabadtéri mozi is nyílik a tettyei romok között, ahol a Kaliforniai álom című amerikai musicalt vetítik.   

A sajtótájékoztatón Benedekfi István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, zongoraművész kiemelte:a kormányzat örömmel támogatja a fesztivált, hiszen azon minden korosztály megtalálja az igényeinek megfelelő programot, rendkívül népszerűségnek örvend és szerteágazó, színes programjait magas színvonalon szervezi meg a Filharmónia.   

A rendezvényről, jegyinformációkról további részletek olvashatók a zeneszuret.hu weboldalon és a Filharmónia hivatalos Facebook-oldalán.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 368 megtekintés

Videó: 52 663 981 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535634

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh