Néhány hete miniszterelnöki biztost neveztek ki Kasó Attila személyében a szénbányászat magyarországi újraindítása, a meglévő széntermelés működési feltételeinek további biztosítása érdekében. A kormánymegbízott feladata egy javaslatcsomag összeállítása lenne, mely a következő időszak lépéseit határozná meg a kérdésben.

Polics József, a térség parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy két éve a Calamites Kft. szakembereivel több szakmai anyagot készítettek elő a miniszterelnök számára, ennek – valamint más bányaterületekről származó javaslatok – hatására született döntés a biztos kinevezéséről. A megbízott első útjai között kereste fel térségünket. Tájékozódott a nehézségekről, tájékoztatást kapott a tervekről, majd megtekintette a nagymányoki külfejtést.

Polics József a találkozó után reményét fejezte ki, hogy a miniszteri biztoson keresztül még hitelesebb kép kerül a kormány elé, amivel párhuzamosan felgyorsulnak a folyamatok.

Mint ismert. Az országgyűlés jóváhagyásával a nemzeti energiastratégia, hosszú időszak után a hazai szénvagyonnal, mint energiahordozóval számol. A húsz éve leállított mélyművelésű bányák újranyitása azonban – szakemberek véleménye szerint – leghamarabb hat-hét éves előkészítés után képzelhető el.

Forrás:komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 878 megtekintés

Videó: 52 649 069 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534485

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh