http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/14635-gyerekrajzokat-vetitenek-a-pecsi-dzsamira-az-advent-ideje-alatt#sigProIdd86b156c15
A tavalyi sikeres kiírás után idén ismét épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A legszebb rajzokat a dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.
A pályázatot kiíró Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kiíráson óvodások, alsó tagozatos tanulók, felsős diákok és középiskolások indulhatnak rajzaikkal.
Közölték: a rajzok elkészítéséhez a pécsi Széchenyi téren álló dzsámi mintasablonját használhatják a fiatalok, amelyet tetszés szerint színezhetnek ki. Javasolják, hogy a rajzok kövessék az épület formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek.
Az alkotásokat személyesen, postázva, vagy szkennelve lehet eljuttatni a szervezőknek november 2. és 11. között. Jelezték: a pályázatokból az előválogatást követően kategóriánként 30-30 művet digitalizálnak a szervezők, amelyeket az épület homlokzatára vetítenek advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén.
Ezek az alkotások felkerülnek a gyerekrajzpalyazat.hu oldalra is, ahol a közönségdíjas alkotásról szavazhatnak az érdeklődők. A szavazatok gyűjtésére december 10. és 20. között lesz lehetőség.
A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri is kiválasztja minden korosztály legjobb alkotását, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek - írták.
A felhívás részletei és a mintasablon megtalálható az adventpecs.hu/rajzpalyazat internetes oldalon.
Forrás: MTI