Megszületett a másodfokú, jogerős ítélet a komlói önkormányzat és a Pannon Volán Zrt. perében.

Ebben a bíróság mellőzte annak megállapítását, hogy megszűnt az önkormányzat és a Volán közti közszolgáltatási szerződés. A vonatkozó jogszabály szerint a szolgáltató „valós veszteségeinek bemutatásával az ellátásért felelőstől kérheti a közszolgáltatási feladat alóli felmentését”. A bíróság az indoklásban úgy ítélte meg, hogy a Volán levele (amelyben a szerződés közös megegyezéssel történő felbontását kezdeményezte) valójában egy ilyen felmentési kérelem volt, amit azonban a komlói képviselő-testület elutasított 2011 decemberében. A társaságot így a törvény továbbra is kötelezi a szolgáltatás, vagyis a komlói helyi buszközlekedés fenntartására. A további részletek az ítélet részletes indoklásából derülnek majd ki, amely legkésőbb július 20-ig fog elkészülni.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, miután – a szerződésbe foglaltaknak megfelelően – a város nem finanszírozta a társaság helyi járatú buszaival kapcsolatos veszteségeit (ez tavaly 77, korábban 120 millió forint volt), a Pannon Volán Zrt. megszűntnek tekintette a közszolgáltatási szerződést. Az önkormányzat emiatt perre ment.

Az elsőfokú ítéletben még a társaság javára döntött a bíróság, hiszen a város és a közlekedési társaság között kötött közszolgáltatási szerződést visszamenőleg (2011. december 1-jétől) szintén megszűntnek tekintette, és az árbevétellel nem fedezett költségek megtérítésére kötelezte az önkormányzatot. A másodfokú ítélettel most ezt bírálták felül.

Forrás: bama.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 312 657 megtekintés

Videó: 51 190 366 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326615

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh