Polics József komlói polgármester és országgyűlési képviselő zárószavazás előtti módosító javaslatának sikereképpen Komló is pályázhat az önhibájukon kívüli hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok megsegítésére elkülönített 31 milliárdos keretből.

A 2011. évi költségvetésről szóló 2010. évi CLXIX. törvény alapján a helyi önkormányzatok önállóságuk és működőképességük megőrzése érdekében kiegészítő támogatást igényelhetnek. Az ÖNHIKI pályázat elsődleges célja, hogy az önkormányzatok rendezni tudják a 60 napon túli közüzemi díjtartozásaikat, az önkormányzati intézmények ellátottainak élelmezésével összefüggő adósságokat, valamint a közoktatási intézmények fenntartásához kapcsolódó forráshiányokat.

Polics József, Komló város polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője zárószavazás előtti módosító javaslatában indítványozta, hogy az említett törvényt módosítsák azzal a feltétellel, hogy ne igényelhessenek támogatást azok az önkormányzatok, amelyek: „tárgyévben adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásáról döntött annak ellenére, hogy tárgyévben korábbi kötelezettségvállalásai alapján az Ötv. 88. § (2) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás felső határát meghaladta,”

Polics javaslatát azzal indokolta, hogy a 2010. évi hitelfelvételi korlát túllépése miatt több önkormányzat nem tudott pályázatot benyújtani, ugyanakkor működésükben jelentős feszültségek vannak, amelyek önerőből, központi támogatás nélkül nem kezelhetők.

A módosító javaslatot az országgyűlés elfogadta, így többek között Komló városának ismét lehetősége nyílik pályázni az állami támogatás elnyerésére.

Az önkormányzatok a támogatás iránti igényléseiket aktuálisan szeptember 12-ig nyújthatják be, amelyről a szeptember 6-i testületi ülésen szerencsés módon már Komlói is dönthetett.

Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 153 820 megtekintés

Videó: 52 670 139 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536087

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh