Ünnepélyes keretek között átvehette a működési engedélyét a Mohács-Víz Kft. A Komló Üzemmérnöksége révén a város ellátásáért is felelős cégnek a törvényi változások miatt volt szüksége új engedélyeztetési eljárásra.

Egy tavalyi törvény értelmében 2014-től csak olyan társaságok végezhetnek vízközmű-szolgáltatást, amelyek megfelelnek a jogszabályi előírásoknak és emellett rendelkeznek a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatás Hivatal engedélyével. Ezért a már meglévő és működő cégeknek is át kellett esni az engedélyeztetési eljáráson, amely a Mohács-Víz esetében a napokban ért véget. Így elhárult minden akadály a társaság további működése elől: a jövőben is az eddig megszokott színvonalon fogja ellátni a területéhez tartozó településeket ivóvízzel.

Az ünnepség után Csollák István cégvezető kijelentette: – Az engedély nemcsak szükséges feltétele, de egyben elismerése is a magas színvonalú szolgáltatásnak, hiszen a hivatal nemcsak az engedélyezési eljárásban, de azt követően is folyamatosan figyeli a társaságok működését és jogszabályi megfelelőségét.

A vízközmű-társaságok átalakulásának következő lépcsőjeként a Mohács-Víz várhatóan 2014 évben beolvad a Baranya-Víz Kft.-be. A két, önkormányzati tulajdonú társaság az utóbbi neve alatt fog működni tovább. Ekkor már nem lesz szükség a szerződések újrakötésére, így a fogyasztók a változásból csak annyit fognak észrevenni, hogy módosul a számlák fejléce.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 901 megtekintés

Videó: 52 649 094 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534487

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh