Száz másodperccel áll éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja 20 másodperccel közelebb vitte éjfélhez a mutatót a klímaváltozás és egy atomháború veszélye miatt.

Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A képzeletbeli óra 73 éves történetében még soha nem állt ilyen közel a végítélethez az emberiség az Atomtudósok Bulletinje (BAS) szerint. A szervezetet az atombomba második világháborús létrehozása után alapították, és az emberiség túlélését fenyegető legnagyobb veszélyekre összpontosít. Tavaly és tavalyelőtt két perccel éjfél előtt állt az óramutató.

A szervezet tudományos és biztonságpolitikai testülete szponzorainak csoportjával, benne 13 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az óramutatót. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől. A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy értékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.

Csütörtökön kiadott közleményük szerint a nukleáris fenyegetés és a klímaváltozás veszélyei párosulnak az internetalapú információs háború veszélyével. „A nemzetközi helyzet rettenetes, nemcsak ezen veszélyek miatt, hanem azért is, mert a világ vezetői lehetővé tették, hogy elkopjon az nemzetközi politikai infrastruktúra, amellyel ezeket kezelni lehetett” – írták. „Most már másodpercekkel és nem órákkal, percekkel fejezzük ki azt, milyen közel áll az világ a katasztrófához” – hangoztatta Rachel Bronson, a BAS elnök-vezérigazgatója.

Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a szervezet ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a nagyhatalmak közötti veszélyes rivalizálás és ellenségeskedés növelte egy nukleáris baklövés veszélyét. A klímaváltozás a válság összetevője. Eljött az ideje, hogy felébredjünk – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 015 megtekintés

Videó: 52 644 864 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534328

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh