http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/5579-viragos-komlo-2015#sigProId557518042f
Idén is folytatódik a Virágos Komló mozgalom, mely hagyománnyá vált városunkban. Ebből az alkalomból nyilatkozott Szarka Elemér és Fóris Zoltán, a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke, illetve ügyvezető elnöke.
Tavasszal két virágvásárral hívják fel a figyelmet környezetünk csinosítására a szervezők. Céljuk a közintézmények, óvodák, iskolák virágosítása. 2010-ben kezdődött ez a mozgalom a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület, a Komlói Nyugdíjas Egyesület és a Magyar Vöröskereszt összefogásával. Ennek keretében sikerült felvirágoztatni többek között a Polgármesteri Hivatal, a Fűtőerőmű Zrt., a Sikondai Bányászati Utókezelő környékét.
A mozgalom virágföldek, tápok, virágok és virágládák beszerzésében is segít. Idén is három támogatóra számítanak: a Komló Városért Alapítvány, a Városgondnokság és egy magánszemély is segíti munkájukat, Bernáth József, aki nagy mennyiségű virágpalántával járul hozzá a mozgalom sikeréhez. Szarka Elemér nemcsak az összefogást értékeli, mindannyiunk öröme a szép környezet ami inspirál és nevelő eszköz is. A virágvásáron kertészmérnökök adnak szakmai információt, a palánták olcsók, ezért is nagy az érdeklődés, folyamatosan nő a vásárlók száma.