http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/571-szazmillios-komloi-siker-az-onhiki-palyazaton#sigProId78d2edbcf8
Az idén hosszú évek óta először és nagy sikerrel pályázott az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak juttatható támogatásra Komló.
Polics József komlói polgármester – s egyben a térség parlamenti képviselője – által benyújtott módosító javaslatnak köszönhetően a vonatkozó jogszabályokat úgy változtatta meg az országgyűlés, hogy a bányászváros hét év után újra megszerezte erre a jogosultságot.
Komló vezetése természetesen nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget. Az ügyben nemrégiben született a helyiek számára rendkívül kedvező döntés a Belügyminisztériumban. A város ugyanis 115 millió forintot nyert, amely országos szinten a második legnagyobb odaítélt összeg.
Polics József polgármester elmondta, hogy ez a pénz jelentős segítség az önkormányzat számára, de csak egyszeri bevétel, amellyel tartósan tervezni nem lehet. A támogatást a törvényeknek megfelelően költségvetési hiány csökkentésére fogják felhasználni, vagyis a számos önkormányzati szerv és feladat között oszlik majd meg.
A múlt héten összeült rendkívüli testületi ülésen – akkor még az eredményt nem ismerve – úgy döntöttek a komlóiak, hogy a következő körben is benyújtják a pályázatukat.
Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala