http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/578-fesztivalcsend-2013-ig#sigProId50bdedf730
Egy évvel eltolódik a – a jövőre esedékes – XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál megrendezése. 2013-ban viszont a hazai és nemzetközi tendenciákhoz jobban igazodó kórustalálkozó megtartására nyílhat lehetőség.
Nem feltétlenül a város anyagi helyzete miatt tolódik el a jubileumi kórustalálkozó megrendezése, állítja Makráné Kónya Melinda, a Kodály Iskola karnagya, aki a hazai és nemzetközi fesztiválok gazdag kínálatát látva, úgy véli, egy kicsit elszaladt mellettünk az idő.
- Próbálunk frissíteni programon, olyan kereteket keresünk, mely előrevetíti egy egészen különleges rendezvény megrendezését. Ehhez azonban időre és anyagi kondíciókra is szükség lesz – véli a szakember.
A szakmai munkát illetően addig sem ülnek a babérokon a Kodály Iskolában. Egy Kanadában élő, egykori „kodályos” tanítvány közbenjárásával nagyszabású kórusversenyre várják júliusban a komlói kórust. Bár a hivatalos meghívót még nem hozta a postás, a tengerentúlról származó információk szerint, a zsűri már érdemesnek találta őket a megmérettetésre.
Forrás: komlo.hu