Christian Schmidt német mezőgazdasági miniszter kritikus hangot ütött meg az Amerikai Egyesült Államokkal szemben, amiért az nem tesz engedményeket a tárgyalási folyamat során. Merkel támogatása ellenére is a TTIP ellen fordul a német kormány.

Schmidt a Der Spiegelnek adott interjú során mondta, hogy a tervezett megállapodáshoz semmilyen engedményt nem sikerült elérni a német termelők számára, ehelyett az USA mindössze arra volt hajlandó, hogy kisebb engedményeket tegyen az autóipar vonatkozásában. A politikus egyértelműen kijelentette, hogy “nem fogjuk feláldozni az élelmiszeriparban alkalmazott magas standardokat az autókereskedők kedvéért.”

Schmidt kifejtette, hogy az Egyesült Államok Európa számára nem releváns “engedményeket” akarna tenni a TTIP tárgyalási folyamatában, de Németország nem hajlandó egymással össze nem egyeztethető tényezők kapcsán háttéralkut kötni; nem engedik be a minőségtelen amerikai élelmiszer-ipari terméket pusztán azért, hogy több gépjárművet tudjanak exportálni.

Angela Merkel német kancellár egyértelműen támogatja a TTIP egyezményét – olyan formában, ahogyan az jelenleg “ismert” -, és arra törekszik, hogy még az év vége előtt megszülessen a végső megállapodás. Francia vezetők azonban már kifejezték aggodalmaikat erre vonatkozóan, és hetekkel ezelőtt láthatóvá vált, hogy Párizs nem fogja aláírni az egyezményt, ha az nem felel meg az Európai Unió által ma is alkalmazott fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi elvárásoknak. A német mezőgazdasági miniszter állásfoglalása azonban azt mutatja, hogy hamarosan a német kormány is a TTIP ellen fordulhat, annak ellenére, hogy a kancellár támogatja az egyezmény megkötését.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide... Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 772 megtekintés

Videó: 52 655 592 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535237

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh