Szeptember első napjaiban költözhetett vissza megszokott helyére a Területi Védőnői Szolgálat és az Iskola-egészségügyi Szolgálat az SZTK épületébe.

Pályázat útján sikerült felújítani a Rendelőintézet épületrészét, hogy a csecsemőket és kisgyermekeket, valamint a tanulókat megfelelő körülmények között fogadhassák a védőnők.

Öt éve működik ebben az épületben a Védőnői Szolgálat. Beköltözéskor csak minimális felújításokat végeztek el a helyiségeken. Az ötvenes években épült létesítmény ablakain befújt a szél, nem lehetett kilátni, felesleges volt a tisztításuk, a csövekből rozsdás víz folyt.

A pályázat benyújtását nehezítette, hogy eddig csak egységes épület felújításra lehetett pályázni, a rendelőintézet épületében pedig vállalkozásban dolgozó háziorvosok is tevékenykednek.

Végül Egészségügyi Alapellátások Fejlesztése címen nyertek pénzt, ebből valósulhatott meg a teljes felújítás. Meszaricsné Szekeres Katalin szerint még sosem volt ilyen egységes, praktikus berendezésük.

A szakmai átadás októberre várható. Hiányoznak még szemléltető eszközök, műszerasztal, laptopok. A munkájukat viszont az ideiglenes, néhány kis helyiségből álló helyen nem lehetett megfelelően végezni. Szeptemberben beindul az iskolások oltása, szűrővizsgálata, néhány intézmény nem rendelkezik orvosi szobával, a gyerekek ellátása itt a rendelőben történik.

A korszerű rendelőben jelenleg hét területi védőnő, három iskolai védőnő és két iskolaorvos, valamint egy asszisztens végzi a munkáját.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 953 megtekintés

Videó: 52 650 104 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534533

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh