A mindenki által Kazinczy Szakközépiskolának ismert intézmény nyílt napot tartott, méghozzá nagy sikerrel. Jankóné Borostyán Gabriella igazgatónő számolt be a részletekről.

Hosszas és alapos előkészület után megtartotta nyílt tanítási napját a szakközépiskola. Örömmel mutatták be az intézmény informatika, közgazdasági, kereskedelmi és egészségügyi ágazatait.

Százhúsz körüli volt a látogatók száma ezen az eseményen, ahol a nyolcadik osztályosok számára gyakorlati oldaláról igyekeztek szemléltetni a szakokat. Nyílt tanítási órákon, ezt követően pedig játékos vetélkedőkön vehettek részt a végzős általános iskolások.

A kvízjátékok sokszínűségét mutatja, hogy gazdasági, műveltségi és nyelvi vetélkedők egyaránt szerepeltek a palettán. A kilencedikesekkel játszva a nyolcadikosok megízlelhették az intézmény hangulatát, a tanítási módszereket. Angol, német vetélkedőn egy adott témakör köré épített feladatokat oldottak meg a látogató gyerekek. A legjobbakat oklevéllel és apró ajándékokkal is jutalmazták.

A nyílt napot megelőzték az általános iskolák szülői értekezletén, osztályfőnöki órájukon tartott tájékoztatók. A nyílt napra pedig tanárok és diákok együtt készültek. Több hétig tartott a forgatókönyvek elkészítése, hiszen az adott napon hat-hét helyszínen egyszerre folytak a programok.

A szakközépiskolások szívesen kísérték, regisztrálták a kisebbeket, mutatták meg az épületet és beszélgettek a pályaválasztókkal.

A látogató szülőket a megszerzendő képzettség, a munkaerőpiacon való érvényesülés érdekelte. A diákokat inkább az iskola légköre, a tanórán kívüli programok.

Az igazgatónő felhívta a figyelmet a nemrég felújított kollégiumra, mely négy ágyas szobákkal, külön fürdőszobával rendelkezik. A kökönyösben található diákszállón képesített pedagógusok segítik a délutáni tanulást. Jelenleg is több, a régióból érkezett tanulójuk lakik itt hét közben, de távolabbról és a Vajdaságból érkezett diákok is igénybe vették az ellátást. Ők hét végén is meleg ételt kapnak.

Jankóné Borostyán Gabriella elmondta, bár a nyílt nap lezárult, de telefonos egyeztetés után szívesen fogadnak további érdeklődőket intézményükben.

Honlapjukon ( koko-szki.hu ) látható egy suli film is az elmúlt tanév fontos eseményeiről, illetve a pályaválasztással kapcsolatos információk is olvashatók. A pályaválasztási szakképző füzetecskében pedig minden szükséges információt megtalálnak azok, akik még nem döntöttek.

Fotók: Kazinczy Szakközépiskola

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 968 megtekintés

Videó: 52 654 301 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535173

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh