Meghosszabbította a helyi buszjáratokról szóló közszolgáltatási szerződést a komlói önkormányzat és a Dél-dunántúli Regionális Közlekedési Központ. A dokumentum tisztázta, pontosan milyen költségeket és hogyan köteles a város megtéríteni. A buszok közlekedésében nem lesz semmilyen változás.

Újabb lépés történt az önkormányzat és a busztársaság hosszan elhúzódó konfliktusának végleges lezárása felé. Mint ismert, a Pannon Volán évekkel korábban felmondta a közszolgáltatási szerződést a várossal, mivel a felek nem tudtak megegyezni a helyi buszjáratokat üzemeltető társaság veszteségének megtérítéséről. A bíróságon folytatódó jogvita végül kompromisszummal fejeződött be. A közszolgáltatási szerződés továbbra is érvényben maradt, a buszok pedig fennakadás nélkül szállították az utasokat. Sőt, a Volán, majd jogutódjaként Dél-dunántúli Regionális Közlekedési Központ vállalta a komlói buszpark állományának fiatalítását is.

A megegyezés részeként az önkormányzat hozzájárul a busztársaság Komlón keletkezett veszteségeinek fedezéséhez. A mostani szerződésmódosítás – amelyet Bebics János vezérigazgató és Polics József polgármester írtak alá – rögzíti ennek a pontos feltételeit. E szerint a Közlekedési Központ részletesen beszámol minden Komlón keletkezett bevételéről és kiadásáról, az önkormányzat pedig ezen adatok alapján legkésőbb az év végéig megtéríti – a bevétellel nem fedezett – indokoltnak minősülő költségeket.

Polics József polgármester pozitívan vélekedik a mostani megállapodásról. „Ezzel a módosítással a Pécsi Ítélőtábla korábbi döntésének megfelelően rendeztük a viszonyunkat a busztársasággal, ami kiszámítható helyzetet teremt a következő évekre. Ennek egyértelmű nyertesei a komlói emberek, akik jobb buszokat és magasabb színvonalú szolgáltatást kapnak. Szerencsére az eddigi jogvitából az utasok nem vettek észre semmit és közös célunk, hogy a jövőben is kiszámítható maradjon a város közlekedése.”

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 463 megtekintés

Videó: 52 659 827 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535447

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh