http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/6808-viragos-komlo-2015-varosszepito-mozgalom-ertekelese#sigProId90be0c0513
Január utolsó hetében tartotta évértékelő összejövetelét a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület több civil szervezettel karöltve. Az eseményen Fóris Zoltán ügyvezető elnök ismertette az elmúlt esztendő eredményeit, fogalmazta meg az idei év terveit.
Az elnök részletesen beszámolt a tavalyi években elért városunkban végbemenő pozitív változásokról.
Több éves és sikeres ,, Tegyük szebbé környezetünket ’’ mozgalom folytatásaként indította el a Komlói Nyugdíjas Egyesület a Magyar Vöröskereszt Komlói Szervezete és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület a Virágos Komló 2010 városszépítő mozgalmat. Ezt folytatva hirdettük meg a 2011-es, majd a 2012-es és a 2013-as, valamint a 2014-es és 2015-ös évben is kezdeményezésünket.
E mozgalom keretén belül magánporták, intézményi, vállalkozói és iskolai területek virágosítását segítettük figyelemfelhívással, akciókkal, tanácsokkal, eszközök, anyagok, virágok, virágföldek, virágtápok, virágládák vásárlásával.
Egy-két példát ki is emelek:
Komló Város Közös Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának, a Komlói Rendőrkapitányságnak, a Baranya-Víz Zrt.-nek, a Komlói Szakközépiskolának és a Komlói Szakközépiskola Nagy László Gimnáziumának, a Komlói Fűtőerőmű Zrt – nek, a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjteménynek, a Komlói Járási Hivatal Földhivatalának, a Komló Városi Óvodának, a Sikondai Bányászati Utókezelőnek virágokat biztosítottunk. Az említett intézmények és gazdasági egységeken és iskolákon, valamint óvodán felül természetesen igény szerint a társasházakat és magánportákat is segítettük.
A Vásárcsarnok melletti rendőrségi parkírozóban két nagyon sikeres virágvásárt szerveztünk 2015. április 11-én és 2015. május 2 - án. A felkért nagyszámú virágárus és termelő az előző évekhez hasonlóan kedvezményes áron adta a szebbnél - szebb portékáit. Közreműködésüket ezúton is köszönjük. A virágvásáron három transzparenssel hirdettük a városszépítő mozgalmat - ezeket nagy egyesületi rendezvényeinken is folyamatosan használjuk - ezen kívül a virágvásárokon sok szórólapot és színes kiadványt osztottunk ki a vásárlók és az érdeklődők között. Ezúton is köszönöm Morber Zoltán és Dr. Váczi István és munkatársai segítségét.
Időszakonként a Kirakat c. hirdető újságban és annak Jó szerencsét mellékletében, valamint Komló város honlapján és a Mecsek – Net TV-ben és a Komló és Térsége TV-ben, valamint a Baranya TV-ben és a Rádió 1-ben tájékoztattuk az érdeklődőket a városszépítő mozgalomról.
A Berek utcában elhelyezett dekoratív figyelemfelhívó tábla elé impozáns virágtartó edénybe folyamatosan színes virágok kerültek.
Célkitűzésünk az volt, hogy legyen szebb és virágosabb városunk. Úgy érezzük, hogy ez teljesült.
Folytatódott figyelemfelhívásunkra, ahogy említettem már nagyon sok komlói közintézmény további virágosítása. Ezen kívül folytatódott a városban lévő terek, parkok, területek bővítése, felújítása, szépítése, virágosítása.
A Berek u 1/c. épület mellett Komlón eddig még nem alkalmazott érdekes és szép virágtartók lettek kialakítva.
A CKÖ szervezésében is tovább haladt a kenderföldi városrész virágosítása. Első körben 1000 db palántát ültettek ki a Dankó Pista Közösségi Ház előtti térre és az un. ’’ Bal kezes kőműves ’’ szobor környékére.
A teljesség igénye nélkül még kiemelem a Városház és a Petőfi és Templom teret, ezen kívül a Színház és Hangversenyterem és Erkel Ferenc Zeneiskola előtti területet. Felhívnám a figyelmet a Kossuth Lajos utcában telepített virágokra és zöldekre is. Ezen kívül a kökönyösi nagy kanyarnál lévő folyamatos virágosításra.
Virágosítással tovább szépült Sikonda, kiemelten a fürdő előtti parkterület.
Szeretném kiemelni még a városunkba bevezető utaknál lévő virágosítást is. Én úgy gondolom, hogy fontos a városunkba látogató számára az első pozitív élmény.
Tájékoztatom Önöket, hogy év közben nagyon sok dicsérő észrevételt kaptunk a város lakóitól, sőt az ide látogató vendégektől is.
Önöknek is elmondom, ahogy már ezt máskor is elmondtam, hogy városunk 2013-ban a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének különdíjában részesült Gyulán a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjkiosztó ünnepségén.
2014-ben pedig egy értékes fűnyíró célgépet kapott az eredményes városszépítő tevékenységéért.
Ezúton is még egyszer köszönjük az elismeréseket. Ilyen pozitív visszacsatolások is újabb lendületet adnak további munkánkhoz.
A 2015 - ös évben látványosan nőtt a nagyon szép, virágos magánporták száma is. Ez igaz a családi és emeletes házas területre is. Sok munkával és jelentős, saját anyagi és fizikai ráfordítással gondozták és szépítették ezeket.
Köszönjük Nekik is az önzetlen városszépítő munkát.
Az örökbefogadott területeket folyamatosan gondozták, fejlesztették a 2015-ös évben is a közösségek. Őket is szeretném kiemelni kiváló példaként mindenki számára.
A Magyar Vöröskereszt Komlói Szervezete és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület óvta az általuk 2010. évben örökbefogadott Arborétumot és az ott kialakított Kincses Parkot. Sajnos még mindig vannak felelőtlen rongáló emberek városunkban, de közös erővel mindig megtudjuk újítani az előzőekben már széppé varázsolt területeket.
A körtvélyesi és mecsekjánosi városrészben is tovább folytatódott az előző években megkezdett kiváló munka. Még több közterületi rész vált szebbé, virágosabbá.
Megköszönöm Komló Város Önkormányzatának és Városgondnokságának a támogató, segítő munkáját is. Név szerint Polics József polgármester úrét, Bareithné Benke Nikolett alpolgármester asszonyét, Bogyay László intézményvezető úrét, valamint Feuerstaller Teréz városi főkertész asszonyét és a Start munkaprogramban dolgozó emberekét is. Ezen kívül a Komló Városért Alapítványét és annak elnökéét Bobály Jánosét, valamint Bernáth József virágkereskedőét.
Tájékoztatom Önöket, hogy a Virágos Komló 2015 városszépítő mozgalom szervezői folyamatosan figyelték és rögzítették az év folyamán a szebbnél – szebb területeket.
Megállapították, hogy minden évben egyre több és több városszépítőt tudhatunk a mozgalomban. Még egyszer köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik önzetlen munkájukkal tovább gazdagították a mi kis városunkat, Komlót.
Bízunk benne, hogy a 2016. évben másoknak is kiváló példát szolgáltat városszépítő munkájuk.
Forrás, fotók: Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület