Az elmúlt évek egyre népszerűbb gyógynövényét idén korlátozásokkal gyűjthetjük. A Mecsekerdő Zrt. tájékoztatása szerint ebben az évben az Orfű déli határától Pécs felé a Mecsekszentkút területéig, valamint Árpádtető és Szentkút között tilos a medvehagyma szedése.

A Mecsek két kiterjedt területén idén tilos medvehagymát gyűjteni. Az elmúlt évek egyre mértéktelenebb betakarítása miatt védett növények kerültek veszélybe, a kipusztulás szélére. A tavaszi időszak elején szinte iparág specializálódott a medvehagyma országos terjesztésére. Több helyen látható volt, hogy zsákszámra szedték ezt az értékes gyógynövényt. Nem csoda, hiszen nincsen termesztési költség, a természet ajándéka nem kerül semmibe. Nyugat-Európában olyannyira veszélybe került a folyamatos gyűjtés miatt, hogy védetté nyilvánították.

A 2009. évi, az erdőről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben mindenki csak a saját szükségletének megfelelő mennyiségű gyógynövényt, gombát gyűjthet. A gyógynövény mennyisége nem haladhatja meg fejenként a két kilogrammot naponta. A gyűjtést a nem védett területeken lehet folytatni. Aki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, annak az erdőgazdálkodó társaságnál engedélyt kell kérni, az engedélyt helyben megvásárolni.

A Mecsekerdő Zrt. munkatársai folyamatosan járják az erdőket. A nagy mennyiséget gyűjtőktől elkérik az engedélyt, ennek hiányában elkobozzák a gyógynövényt és feljelentést tesznek. A nem tiltott, de védett területeken gyűjtőknek is erdészeti és zöldhatósági engedéllyel kell rendelkezniük a begyűjtés során. Ennek hiánya akár több tízezres bírságot is jelenthet a medvehagyma kedvelőinek.

Nem is lehet csodálkozni a medvehagyma töretlen népszerűségén. A fokhagyma hatóanyagánál sokkal értékesebb kora tavaszi növény regeneráló, tisztító hatással van a téli lakomáktól elnehezült szervezetre. Vérnyomáscsökkentő, valamint vércukor szabályozó hatása miatt sokan fogyasztják. Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, a tavaszi tisztítókúra kedvelt növénye.

Felhasználása igen sokrétű: a sima vajas kenyérre szórt változata mellett igen sok étel egészséges hozzávalója lehet. Pogácsába sütve, saláták alkotóeleme, levesek, mártások kiegészítőjeként használjuk.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 163 megtekintés

Videó: 52 652 919 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535076

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh