Polics József Komló Város polgármestere az alábbi nyílt levélben fordult a város lakossághoz a komlói helyi autóbusz közlekedés változásaival kapcsolatban:

Tisztelt Komlói Polgárok!

Mint bizonyára Önök közül már sokan értesültek róla, a Pannon Volán Zrt. a közelmúltban veszteségeire hivatkozva felmondta a helyi buszjáratok működtetéséről szóló szerződést az önkormányzattal. A vállalat ezzel közel egy éve húzódó tárgyalássorozatot szakított félbe, elzárkózva a kompromisszumos megoldás elől. A Volán ugyanis olyan áremelést és járatszám-csökkenést akart Komlóra kényszeríteni, amely számunkra és a város polgárai számára egyaránt elfogadhatatlan lett volna.

Az ügynek minden bizonnyal lesz folytatása, a város vezetés minden fórumon ki fog állni a polgárok érdekeiért, ha kell, akkor a bíróságon is megvédve azt. A konfliktus azonban semmilyen formában sem befolyásolhatja a városlakók mindennapi életét. A közösségi közlekedésnek minden körülmények között működnie kell és ennek biztosítása a Volán kötelezettsége egészen addig, amíg egy új szerződés aláírásra nem kerül.

Az önkormányzat garantálja, hogy ezek a kötelezettségek teljesülni fognak és a buszok minden nap a jóvá hagyott menetrend szerint fognak járni. Senkinek nem okozhat nehézségeket a munkába-iskolába jutás, senki nem maradhat közlekedési lehetőség nélkül.

Az elmúlt hónapokban a közlekedési társaság az önkormányzat kérésének megfelelően független szakértő cég bevonásával átvilágította a buszközlekedés rendjét, és ennek eredményei alapján átszervezte a járatok útvonalát és új menetrendet szerkesztett. A város honlapján már korábban közzétett tervezetről élénk társadalmi vita folyt, számos észrevételt kaptunk Önöktől ezzel kapcsolatban. Ezeket mind megvizsgáltuk, s ahol lehetett, be is építettük a végleges verzióba.

A január 1-jén hatályba lépő új menetrend szerint buszok kötik majd össze többek közt Körtvélyest és Szilvást és más járatokat is az iskolába és munkába járási szokásokhoz igazítottunk. Önökkel együttműködve, az Önök igényei szerint terveztük meg a helyi közlekedés új rendjét, remélhetőleg mindannyiunk megelégedésére.

Az új menetrend életbelépését követően továbbra is várjuk észrevételeiket, javaslataikat, annak érdekében, hogy a március végén esedékes felülvizsgálat alakalmával tovább javíthassuk a szolgáltatás színvonalát.

Tisztelettel:

Polics József

polgármester

Forrás: komlo.hu

A menetrend itt található: Kattintson ide...

A város és a Volán közötti vitás ügyek a Volán igazgatójának a szemszögéből: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 147 megtekintés

Videó: 52 649 666 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534507

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh