http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/7169-megujul-a-mufuves-palya-is#sigProId263045c7e9
Ráfért már a felújítás a Kökönyösi KBSK pályára és épületegyüttesre. A több lépcsőben megújulásra kerülő intézményben és műfüves pályán gőzerővel folynak a munkálatok.
Itt a szezon vége, az augusztusi bajnokságig el kell készülnie a beruházásnak. Nem kegyes az időjárás a kivitelezőkkel, de remélhetőleg a határidőig be lesz fejezve az eltervezett munka. A hetven százalékos állami támogatás mellé a város harminc százalék önrésszel korszerűsíti a sportpályát.
A száz éves múltra visszatekintő egyesület ingatlanjai rászorultak a modernizálásra. Az elmúlt években áldatlan állapotok uralkodtak, volt olyan nap télen, hogy sem fűtés, sem meleg víz nem volt az öltözőkben. A szülők megnézik, hogy sportoló gyermeküknek milyen feltételeket biztosítanak. Az utánpótlás szempontjából is döntő jelentőségű a környezet.
Az önkormányzat minden városi intézménynél kihasználja a pályázati lehetőségeket. Kökönyösben elkészültek az öltözők, felújították az asztalitenisz csarnokot, vadonatúj vizesblokkok várják az élsportolókat, a tömegsportban és diáksportban jeleskedőket. Megújult az épület homlokzata, kicserélték a tetőcserepeket.
A futófolyosó siralmas állapotban van, ezen felül a tornacsarnok eredeti parkettája is cserére szorul. Polics József polgármester elmondta, a 2016-17-es évre leadott pályázat tartalmazza a parketta felújítását.
Hamarosan átadják a megszépült öltözőket. A polgármester arra kéri az edzőket, gyerekeket, a létesítményfelelősöket hogy óvják, védjék a korszerű épületeket, hogy azok hosszú távon szolgálhassák a sportolókat.