http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/7196-komlo-is-benevezett-a-viragos-magyarorszagert-versenyre#sigProId35dccb54be
A huszonharmadik alkalommal megrendezett Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen városunk is indul. Teljes joggal, hiszen évről évre színesebb Komló.
Májusban lezárult a jelentkezés, melyre Komló és Mánfa mellett majdnem háromszáz település nevezett. A régebben csodált osztrák, német városok után, immár hazánkban is fellendült a virágosítás.
Szarka Elemér, a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke részletesen beszámolt a Virágos Komló mozgalom eddig elért eredményeiről. Az idei évben három alkalommal megtartott virágvásár jól mutatta, hogy a városlakóknak van igényük a virágosításra. A következő években szintén három alkalommal kerül megrendezésre az esemény.
Az egyesület évek óta áll kapcsolatban Bernáth József virágkereskedővel, aki több száz virágpalántát ajándékoz városunknak. Ezek a virágok gyermekintézmények környezetét díszítik, de felvirágosították cégek, a Fűtőerőmű és a Vízmű környezetét is.
Jelentős összeggel járul hozzá a sikerhez a Komló Városért Alapítvány és természetesen az önkormányzat is partner a munkálatok során.
Új fogalommal kell megismerkednünk, ez pedig a virágbank. Lényege, hogy felesleges, túlburjánzott növényeket ne dobjunk ki, hanem cseréljük, ajándékozzuk másoknak. A Városgondnokság és a Vásárcsarnok épületeinél lehet leadni a nélkülözhető, megunt virágokat, bokrokat, cserjéket, ami így nem vész kárba.
Szarka Elemér kiemelte, a Városház téren szakértő módon gondozzák az ágyásokat, locsolják a növényeket és cserélik az aktuális egynyárikat.
Az országos verseny bírái hamarosan felkeresnek minden helységet, bejárásokon értékelik a látottakat. A legvirágosabb falvak, városok az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén képviselhetik hazánkat. A települések bemutatkozása és fotói hamarosan láthatóak lesznek a viragosmagyarorszag.itthon.hu oldalon.
Forrás: viragosmagyarorszag.itthon.hu