Biztonságosabb lesz a gyalogos közlekedés Komló belvárosában. Hétfőn megkezdődik négy átkelő közvilágításnak a korszerűsítése, az erősebb fény az autósok és a gyaloglók számára is segítséget jelent.

A belvárosi Kossuth utca a legforgalmasabb és emiatt valószínűleg a legveszélyesebb komlói útszakasz, hiszen a helybéliek mellett a városon csak áthaladó autósok is erre közlekednek. Ráadásul üzletek, hivatalok, buszpályaudvar van közvetlenül az út mellett, ami miatt a gyalogos forgalom is jelentős. Az önkormányzat ezért a közlekedők biztonságának növelése érdekében úgy döntött, átépíti a Kossuth utcán található négy gyalogátkelőhely közvilágítását.

„A négysávos főúton több gyalogátkelőhely is van egymáshoz közel, amelyeket ezrek használnak napi szinten. Ráadásul ezek közül néhányban közlekedési lámpa sem működik. Ezért úgy döntöttünk, hogy a meglévő közvilágítási oszlopok áthelyezésével és újak építésével javítjuk ezeknek az átkelőknek a megvilágítását. Egyben az átépítésekkel illeszkedünk a korábban már korszerűsített rendszerhez. Így az autósok már nagyobb távolságból is észre fogják tudni venni, ha valaki át akar menni az úton – foglalta össze a beruházás célját Polics József polgármester.

A hétfőn kezdődött munkálatok négy átkelőt érintenek: a Zrínyi térnél, a Berek utcánál, valamint a buszpályaudvar két végén levőket. A tervek szerint november végén fejeződik be az átépítés, fennakadásokra várhatóan addig sem kell számítani a közlekedésben.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 689 megtekintés

Videó: 52 650 366 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534566

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh