Fejleszti és bővíti a város közvilágítási hálózatát a komlói önkormányzat. Ezután éjszaka is biztonságosan közlekedhetünk olyan területeken, amelyek megépítésük óta nem voltak kivilágítva.

A belváros és a szilvási városrész találkozásánál, gyakorlatilag a város szívében áll egy domboldalon a kivilágított komlói bányászemlékmű, a körülötte elterülő park azonban 1973-as megépítése óta – egy évtizedekkel korábbi, rövid időszakot leszámítva – sötétségbe burkolózott. Ugyanez igaz a szilvási Függetlenség utca környékére, ahol a városrész fél évszázaddal ezelőtti átadása óta késett a megfelelő közvilágítás kiépítése.

Az önkormányzat most mindkét hiányosságot pótolta. A városi közvilágítás fejlesztése évek óta folyamatos, hol kisebb, hol nagyobb lépésekben. Ezúttal a jó és takarékos gazdálkodásnak köszönhetően rendelkezésre álló forrásokból lehetőség nyílt bővítésre. A szakemberek összesen 10 db, korszerű, LED-es lámpatestekkel ellátott oszlopot állítottak fel. Ebből hat alkotja a Bányászpark díszkivilágítását, négy pedig a volt Kazinczy szakközépiskola melletti járdaszakaszra került. Az új lámpákkal már a napokban találkozhatnak az arra járók.

„Közlekedési és közbiztonsági szempontból is fontos volt, hogy elkészüljön végre a közvilágítás ezeken a szakaszokon” – hangsúlyozta Polics József polgármester. „Különösen a gyalogosok biztonságérzetét fogja javítani és városképi szempontból is előnyös hatása lesz. Kis lépés volt ez is, de fontos lépés annak érdekében, hogy mindannyiunk számára élhetőbb legyen a városunk” – összegzett a polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 954 megtekintés

Videó: 52 646 351 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534385

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh