Több mint húszmillió forinttal segítette 2016-ban a komlói önkormányzat a családok lakáshoz jutását a városban. A CSOK-kal együtt vagy akár annak igénybevétele nélkül is kérhető támogatást több mint kéttucatnyian vették igénybe, akik helyben vettek vagy építettek otthont.

Komló önkormányzata a tavalyi év elején döntött a város által kínált lakásvásárlási és -építési célú támogatások rendszerének átalakításáról és kiszélesítéséről. A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) indulásával párhuzamos döntés egyértelmű célja volt, hogy egyrészt segítse a komlói fiatalok helyben maradását, másrészt megkönnyítse az ide költözni akarók helyzetét is.

Az új támogatási rendszerben a családok akkor kérhetik az önkormányzat segítségét, ha az egy főre jutó jövedelmük nem éri el a 80 ezer forintot. Kedvező döntés esetén alapból félmillió forintot, illetve minden gyermek után további 200 ezret kaphatnak, amelynek fele vissza nem térítendő támogatás, a másik fele pedig kamatmentes hitel. Az építkezni kívánóknak pedig ingyenes építési telket is ad a város. Mindezért az érintetteknek egyetlen feltételt kell vállalniuk: hogy gyermekeiket komlói óvodákba és iskolákba járatják.

Az első év tapasztalatai nagyon kedvezőek. Összesen 21,3 millió forintot osztott ki a város 26 pályázó fiatal családnak. Egy kivétellel valamennyien a CSOK-kal együtt vették igénybe az önkormányzati támogatást, amelyből a városban vásároltak otthont maguknak. A támogatási összegek 500 ezer és 1,1 millió forint között mozogtak, átlagban mintegy 790 ezer forintot kaptak az igénylők. További négy családnak adott ingyen építési telkeket a város Dávidföldön.

„Elégedettek vagyunk az eddigi eredményekkel, hiszen elértük, hogy több tucat család válassza Komlót. Nekik köszönhetően legalább félszáz kisgyerek biztosan városunk oktatási intézményeibe jár majd, segítve ezek hosszú távú megmaradását” – értékelt Polics József polgármester. „A program természetesen 2017-ben is folytatódik, az önkormányzat várja az érdeklődő családok jelentkezését!” – tette még hozzá.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 238 megtekintés

Videó: 52 656 047 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535268

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh