Speciális kísérleti közfoglalkoztatási program kezdődött áprilisban Komlón. Olyan embereknek biztosít lehetőséget, akik különféle problémáik és élethelyzetük miatt nem tudnak a hagyományos közmunkaprogramba sem bekapcsolódni. Az eddigi eredmények kifejezetten kedvezőek.

Tavaly öt városban, köztük Komlón indult el kísérleti jelleggel a Startmunka Pilot program. A szervezők olyan embereket vontak be, akik nem csak az elsődleges munkaerőpiacról, hanem a „normál” közmunkából is kiszorultak. Az okok sokfélék: mentális vagy életvitelből eredő problémák, szenvedélybetegségek, hajléktalanság. Ezek az emberek lecsökkent munkaképességük miatt még a közfoglalkoztatás elvárásainak sem tudtak megfelelni.

Az április elején újrainduló és öt hónapig tartó Pilot-programba bekapcsolódó munkavállalók a Kézmű és Főkefe Kft.-vel, valamint a Habilitas Kft.-vel együttműködve dolgoznak a Városgondnokság telephelyén. Többek között szerszámokat, dísztárgyakat és irodaszereket készítenek rövidített, hatórás műszakokban. Ennél azonban sokkal fontosabb az az élet szinte minden területére kiterjedő támogató segítség, amit a munkalehetőség mellett kapnak. A 25 résztvevővel két művezető és két mentor foglalkozik folyamatosan. Segítenek ezeknek az embereknek visszailleszkedni a közösségbe, újra megtanulni az együttélés szabályait és képessé válni normál munkavégzésre.

„Egészen egyszerű dolgokra kell gondolni a legtöbb esetben: a mentorok segítenek beosztani a keresetüket, megtanítják, hogyan lehet normális módon rendezni az egymás közti konfliktusokat és támogatást nyújtanak az olyan hétköznapi teendők során, mint a postai vagy hivatali ügyintézés.” – beszélt a programról Polics József polgármester. „Sokat jelent az is, hogy a munkahelyen minden nap kapnak ebédet és van tisztálkodási lehetőség is. Azt szeretnénk, hogy a programba bekapcsolódók újra képesek legyenek értékteremtő munkát végezni” – tette hozzá.

Az eddigi eredmények kedvezőek. A mentorok és a résztvevők között kialakult szoros bizalmi viszony is közrejátszott abban, hogy a tavalyi Pilot-programban dolgozók közül kevés kivétellel mindenki át tudott lépni a hagyományos közfoglalkoztatásba.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 201 megtekintés

Videó: 52 656 017 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535268

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh