Rufus Wainwright kortárs amerikai zeneszerző Prima Donna című operájának bemutatójával zárja a 2016/2017-es évadát a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) június 25-én a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes az MTI-vel.

Az előadást Alföldi Róbert rendezésében mutatják be, a zenekart Vajda Gergely vezényli. A darab az önmegvalósítás és az idő múlásának mindennapi harcát mutatja be egy egykor elismert művész szemszögéből, aki még egyszer megpróbál kilépni a feledésből a világot jelentő deszkákra.

Rufus Wainwright megtalálta az átjárást a komoly- és könnyűzene világa között, miközben mindkét területen hatalmas sikereket ért el - írta közleményében a zenekar. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Bruno Mars, Adele és Amy Winehouse - tette hozzá a PFZ kiemelve, hogy a zeneszerzés mellett Rufus Wainwright tehetsége akkor is megmutatkozik, ha mikrofont vagy hangszert ragad. Egyszerre képes nagy létszámú szimfonikus zenekarokra és mindössze egy zongorára vagy gitárra komponálni műveit. Koncertjein gyakran mutat be újszerű megoldásokat. Ezek között említették, hogy 2006-ban, majd 2016-ban újra színpadra vitte Judy Garland 1961-es Carnegie Hallban adott koncertjét.

A Pannon Filharmonikusok a Prima Donna produkcióval első alkalommal indulnak az Armel Opera Festival budapesti versenyén.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 309 209 megtekintés

Videó: 51 184 067 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326514

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh