Pénteken kezdődik a második Zsolnay Fényfesztivál Pécsen, amelyen vasárnapig több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre a belvárosában.

Több mint 20 helyszínen csaknem 200 ingyenes programmal és számos sztárfellépővel várják a közönséget - közölték korábban a szervezők. A tavaly kísérleti jelleggel megrendezett első fényfesztiválon több tízezren vettek részt.    

A tájékoztatás szerint a székesegyház homlokzata idén is különleges élményt kínál a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően, amelyért a Kiégő Izzók csapata felel majd. Az alkotógárda egy gigantikus fényinstallációval is készül; mellettük egy másik világhírű magyar fényművész, Vicsek Viktor legújabb alkotásával most először mutatkozik be a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. által szervezett fesztivál közönségének - ismertették korábban.    

A pécsi belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útján a fesztivál mindhárom estéjén lehet majd korzózni - ismertették. A fesztivál pénteki nyitókoncertjén az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a beltéri épületvetítésért Bordos László Zsolt felel. Az eseménynek a Kodály Központ ad otthont.    

A Sétatérről péntek este látványos fénykarnevál indul a Széchenyi térre, amelyen a közönség fényjelmezekbe öltözhet. A főtéren 22.00 órától egy álomszerű újcirkuszi előadás lesz látható; a spanyol Voalá Station légtornászainak egy 70 tonnás daru segít majd az égbe emelkedni. A sétatéri szabadtéri színpadon az Óperentzia zenekarral ad koncertet Lajkó Félix, zenél a Japánból érkező Zoku Macumoto és a Kwashibu Area Band élén fellép a ghánai Pat Thomas. Utcazenészként tűnnek fel a legnevesebb pécsi könnyűzenei előadók és visszatérő vendégként érkezik a tavaly nagy közönségsikert aratott olasz Fantomatik Orchestra is.    

A koncertek mellett újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók népesítik be Pécs utcáit és tereit. A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai fognak világító hajkölteményeket alkotni.    

A további részletekről a  www.fenyfesztival.hu honlapon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 907 megtekintés

Videó: 52 652 746 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535065

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh