http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8504-mintegy-60-ezer-latogato-vett-reszt-a-zsolnay-fenyfesztivalon#sigProId33f7dfd191
Mintegy 60 ezer látogató vett részt Pécsett a Zsolnay Fényfesztiválon június 30. és július 2. között.
A Széchenyi tér felett 30 méter magasan repülő légtornászok, 26 helyszínen zajló fényalkotások, szabadtéri koncertek és újcirkuszi előadások szórakoztatták a látogatókat - olvasható a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-nek hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a fesztiválon 1200 látogató készített magának fénylő ékszereket és kiegészítőket. A Sienta la Cabeza társulata rengeteg jelentkezőnek készített extrém, fénylő hajkölteményt, amely a fesztivál egyik legnépszerűbb eleme volt.
A közleményben Vincze Balázst, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetőjét idézik, aki elmondta: egyedit akartak alkotni, amihez hasonlót sehol az országban nem láthat a közönség. "A látogatók lelkesedése visszaigazolta, hogy ez sikerült. Ráadásul a színes programok mellett a nemzetközi fényszakma krémje Pécsre látogatott, és a legelismertebb fényművészek méltatták a magas színvonalú szakmai munkát" - mondta.
Szombaton kihirdették a Zsolnay Light Art 3D mappingverseny győztesét is. A nemzetközi fényfestőverseny a fényfesztivál központi attrakciója volt, amely során a döntőbe jutott kilenc fényfestő mutatta be a Székesegyház homlokzatára komponált művét, valamint levetítették a fesztivál szakmai partnere, a Kiégő Izzók csapatának legújabb alkotását is.
A zsűri döntése nyomán az első díjat a spanyol Ricardo Cancado nyerte el Sacred Geometry című munkájával. Másodikként végzett az olasz Alessio Cassaro Luminarium című műve, harmadik lett az EPER Creative Studio képviseletében Varga Zoltán Zuhanás című műve. A közönségdíjat az olasz Hermes Mangialardo Liquidshades című alkotása nyerte el.
Forrás: MTI