Elindult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nemzetközi oktatási központjának és idegen nyelvi központjának 850 millió forintos fejlesztése - közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel, miután az eredményes közbeszerzést követően a munkaterületet átadták a kivitelezőnek.

A közleményben azt írták: a Modern városok programban megvalósuló, összesen 24 milliárd forintos egyetemfejlesztés részeként a két központ a Damjanich utcai egyetemi épületbe költözik. A fejlesztés eredményeként 2018 őszétől a legkorszerűbb audiovizuális eszközökkel felszerelt környezettel és számos egyéb szolgáltatással segítik majd a külföldi hallgatók beilleszkedését.

A PTE megismételte: az egyetemfejlesztés egyik legfontosabb célja az idegen nyelvű képzésekben részt vevő hallgatók számának növelése. Ezért - folytatták - nélkülözhetetlen a jelenlegi nyelvi és szakmai előkészítők, téli-nyári egyetemi és külföldi célcsoportoknak szervezett kurzusok kínálatának bővítése, és az ehhez szükséges infrastruktúra megfelelő kialakítása.   

A nemzetközi oktatási központ szervezi a külföldi hallgatók számára az előkészítő idegen nyelvű oktatási programokat. Az idegen nyelvi központ pedig az akkreditált, nemzetközi ECL-nyelvvizsgarendszer működtetését végzi. Tizenöt választható nyelvből évente 16-20 ezer vizsgázó méretteti meg magát - tették hozzá. A beruházásra kitérve kiemelték: a Damjanich utcai főépület felújítása, az eszközbeszerzés és a parkrendezés mintegy 850 millió forintból valósul meg.

"A külföldi hallgatói létszám növeléséhez érdemben hozzájáruló fejlesztésről van szó, amely reményeink szerint új kapcsolódási pont lesz a pécsi középiskolák és az egyetem között" - idézték a közleményben Tarrósy Istvánt, a PTE külügyi igazgatóját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 025 megtekintés

Videó: 52 644 096 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534281

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh