A szaúdi Mekkában augusztus 14-15. között rendezik meg az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) rendkívüli csúcstalálkozóját. Az ülést a „fennálló éles ellentmondások elsimítása” céljából hívták össze. Az iszlám országok közötti nézeteltéréseket a Szíriában dúló válság váltotta ki.

Előreláthatólag a találkozón megvitatják Szíria OIC-tagsága felfüggesztésének lehetőségét. A szervezet tagországainak külügyminiszterei tegnap megvitatták a kérdést az előkészítő dzsiddai tanácskozáson. Szíria OIC-tagságának felfüggesztését a miniszterek abszolút többsége támogatja, a döntés azonban csupán javaslat jellegű. A tagság felfüggesztését csak Algéria, valamint Irán képviselői ellenzik, mivel Irán a mostani szíriai hatalom következetes szövetségese. A vitát követően Ali Akbar Szalehiiráni külügyminiszter kijelentette, hogy Szíria kizárása a szervezetből nem vezet a probléma megoldásához. Így cselekedni a megoldástól való menekvést jelentené – hangoztatta a miniszter.

Megfigyelők annak a véleménynek adnak hangot, hogy a csúcstalálkozón szó volt a Basar al-Aszad elnököt támogató erők és a megalkuvást nem ismerő ellenzéket segítő erők közötti érintkezési pontok kitapintásáról is. Egyébként a találkozó résztvevői között aligha van olyan személy, aki kompromisszumra hajlana ebben az elvi kérdésben – véli Jasszer Kubejlat jordániai politológus. Mindenesetre amennyiben a szíriai lázadók szponzorairól van szó, azok aligha mondanak le eredeti céljukról – a szíriai világi köztársasági rendszer megdöntéséről.

„A szíriai lázadók fő problémája az, hogy a konfliktus kezdetétől fogva nem sikerült elnyerniük a nép támogatását. Elképzelhető, hogy a felkelők mögött felsorakozó erők meg fogják változtatni álláspontjukat tekintettel arra, hogy a felkelők vereséget vereségre halmoznak. Azonban nem a rendszerváltás eszméjének feladásáról lehet szó, hanem a lázadók támogatása újabb módszereinek kidolgozásáról.”

Szíria közben az OIC-en belüli ellentmondások legnagyobb forrása – mutat rá Szemjon Bagdaszarov elemző.

„Külön álláspont körvonalazódik Törökország részéről, amely az iszlám szolidaritás eszméjét a katonai beavatkozás, az iráni intervenció megengedhetetlenségét hangoztatja. Ugyanakkor minden Törökország és Irán ellenállását váltja ki. Szaúd-Arábia a maga részéről szintén uralkodni szeretne a Közel-Keleten, a szalafiták támogatásával. Ezt ellensúlyozandó, Teherán a libanoni Hezbollah mozgalom és a síita struktúrák szoros konszolidálását szorgalmazza Irakban, Szíriában.”

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 070 megtekintés

Videó: 52 652 862 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535074

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh