Október 4-e az Állatok Világnapja. Ebből az alkalomból a Komlói Állatvédő Egyesület és a Pécsi Állatkert is készül hétvégi programokkal. A cél, egy felnövekvő generáció teljesen új, állatbarát szemléletmódjának alakítása, hiszen az állatok bolygónk teljes jogú tagjai, nem pedig mellékesen jelen lévő élőlények.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet. A haszonelvűségnek sok állat esik áldozatul és a kedvtelési állattartás pedig nem mindig alapul a felelősségen. Magyarországon például évente több százezer "kedvenc" állat válik kóborrá.

Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi ártatlan életet kioltani, vagy nyomorúságos körülmények között tartani. Nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről. Akkor kedvenceink is azt hihetnék, hogy minden nap születésnapjuk van.

A Komlói Állatvédő Egyesület játékos formában hívja fel a figyelmet az állatok sorsára. Közösségi oldalukon október 7-én, szombaton reggeltől osztanak meg információkat. Különböző rejtvényeket kell megfejteni, amiért cserébe a város különböző pontjain találhatnak a leggyorsabbak ajándékokat. A megtalált kincsekről az egyesület várja a fotókat.

A Pécsi Állatkert szintén készül hétvégén a jeles alkalomra. Október 7-én, szombaton 10.00-17.00 óráig látványetetések és tréningek, állatsimogató, bemutatók, óriási állati társasjátékok és sok-sok móka várja a család apraja-nagyját. 10.00 órától 13.00 óráig kézműves foglalkozás, 15.00 óráig nemezelés, fajáték festés várja a gyerekeket. 11.00 órakor kezdődik az ebtanoda foglalkozása, de egész nap méhészbemutató és mézkóstolás is várja a vendégeket. Fél kettőkor madárbarát sétán lehet részt venni, a Székesfehérvári Vadmadárkórház bemutatkozása 15.00 órakor lesz.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 116 468 megtekintés

Videó: 52 636 945 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533299

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh