http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9105-barlangtol-a-kiralyi-palotaig-a-kozepkori-palos-rend-regeszeti-es-torteneti-kutatasarol#sigProId0922b0b21a
Nem mindig könnyű eligazodni a rengeteg információ között, amelyekkel a középkori pálos történetet kutatók szembesülhetnek. Pető Zsuzsa Eszter, a Magyar Nemzeti Múzeum régész-muzeológusa 2017. december 12-én 16.30-kor a Csontváry Múzeum (Pécs, Janus Pannonius u. 11.) épületében megrendezett Korszakokon átívelő történelem című időszakos kiállítás termében tart előadást a témában.
Az egyetlen, magyar alapítású férfi szerzetesrend emléke régóta nem csak a közösségi, hanem a szakmai érdeklődés homlokterében áll.
Az előadás egyfajta iránytűként kíván szolgálni az érdeklődők számára a jól ismert és kevésbé ismert történeti szálakat illetően, elsősorban a régészeti eredmények és történeti források által. Ennek megfelelően a tárgyi, építészeti emlékek valamint a kolostorok természeti és ember alkotta környezetének bemutatásán keresztül kívánja felvázolni azt az utat, amelyet a pálos remeteközösségek bejártak. Azt a folyamatot, ami által a középkori Magyar Királyság egyik legmeghatározóbb szerzetesrendjévé emelkedtek. A pálos múlt megértése egy látszólag ellentmondó alapelvre épült; az elvonult életmódból táplálkozó, mégis a közösséget szolgáló életútra, amelynek leképezését a középkori mindennapokban, azok ránk maradt morzsáiban találhatjuk meg.
Az előadó a Magyar Nemzeti Múzeum régész-muzeológusa, Pető Zsuzsa Eszter, aki 2013 óta foglalkozik pálos kolostorok felmérésével, emellett 2006 óta több középkori épületegyüttes (pl. Regéc, Szendrő Felsővár, Budakalász, Kálvária-domb) feltárásában vett részt.
Az előadáson a kiállításra váltott 350 forintos (kedvezményes) belépőjeggyel lehet részt venni.
Forrás: Janus Pannonius Múzeum