http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9507-hitelek-helyett-fejlesztesi-milliardok-elfogadtak-a-komloi-koltsegvetest#sigProId28be9f681b
Második olvasatban tárgyalta a komlói képviselő-testület a város idei költségvetését. Működési hiány nélkül, a tavalyinál is kedvezőbb számokkal fogadták el a dokumentumot, amelyben több milliárd forint pályázati pénzzel is számol idén a város.
A tavalyi összeg másfélszeresével, több mint 7,4 milliárd forint bevétellel és kiadással tervez a komlói önkormányzat a 2018-as évre. Ebből az összegből sokrétű és összetett feladatkört kell ellátni, amibe beletartozik a városi intézmények fenntartása, a közalkalmazottak bérének fizetése, az úthálózat karbantartása, család- és munkahelyteremtési támogatások folyósítása és természetesen a helyi fejlesztések finanszírozása is. Közel félmilliárd forintot fordít a város az önkormányzati óvodákra és nagyjából hasonló összegből gazdálkodhat a Gazdasági Ellátó Szervezet is. Intézményi finanszírozásra 525 millió Ft fordít a város.
A bevételi oldalon a központi költségvetéstől kapott támogatás 1,7 milliárd forintot tesz ki, de a helyi adókból is 850 millió forint körüli befolyó összeggel számol a város. Ebből csak az iparűzési adó megközelíti a félmilliárd forintot. A város gazdasági erősödését mutatja, hogy a 2017-es előirányzatot több mint 7%-kal haladja meg ez az szám.
A legnagyobb tételt az európai uniós támogatások jelentik. Több mint egy tucat pályázatot nyert meg a közelmúltban az önkormányzat, így a város költségvetését megközelítő összeg, 6,3 milliárd forint külső forrás fordítható fejlesztésekre. Pénzügyi szempontból előnyös, hogy ennek több mint fele, 3,3 milliárd forint már a város számláján van.
A költségvetés működési hiánnyal és működési célú hitelfelvétellel a korábbi évek gyakorlata szerint idén sem tervez. „Fontos számunkra, hogy a várost adósságok nélkül működtessük. Ezért hitel helyett 260 millió forint kiegészítő működési támogatással számolunk, amire a Belügyminisztériumhoz nyújtunk be pályázatot” – mondta el Polics József polgármester.
Forrás: Komló Város Önkormányzat